2024. március 29., péntek

Intervenció a tóparton

A fiatalosság, a megújulás jegyében zajlott a topolyai Művésztelep alkotótábora

Tizenhárom alkotó dolgozott a topolyai Művésztelepen megszervezett alkotótáborban a múlt héten. A hétfőtől szombatig összeállt csapatnak tagjai voltak olyanok is, akik először érkeztek a Topolyai-tó partjára.

– Két fafaragó mellett 11 festő tudott jelen lenni az őszre tolódott táborunkban. A meghívott vendégeink közül sokan lemondták a meghívást, sajnos a külföldi barátainkat teljes mértékben nélkülöznünk kellett. Mi tagadás, volt először egy kis félelem bennem a táborral kapcsolatban, mert a koronavírus miatti helyzet sok mindent módosított. Ettől függetlenül a végén egy egész jó kis csapat gyűlt össze, és a hangulat is jól alakult – ismertette Zsáki István telepvezető, majd elárulta, hogy témaként az intervenciót határozta meg, természetesen nem kellett az alkotóknak kötelezően illeszkedni hozzá.

– Első alkalommal csatlakozott hozzánk Raffai Ingrid, Vass Szabolcs, Bicskei Anikó, habár már nagyon régen ismerjük egymást, de először vett részt a művésztelepen szervezett táborban Szenti Lilla és Klájó Adrián – mondta el Zsáki, aki szót ejtett arról is, hogy nagy reményt fűz ahhoz, hogy a topolyai Felvonulási teret Vajdaságban egyedülálló módon a művésztelepen készült fa szobrokkal díszíthetik a közeljövőben.

– Múlt évben csak szobrászokat látott vendégül a művésztelep, az abban a táborban készült munkákat szeretnénk Topolya központjában a bank és a múzeum közötti téren elhelyezni, hogy nemesedjen általuk is a köztér, és az ott elhaladó megpihenő. Nem baj az, ha a fa egy idő után tönkremegy, lesz helyette másik, más mondanivalóval. Jelenleg zajlanak az egyeztetések ezzel kapcsolatban – tette hozzá Zsáki.

Mezei Erzsébet elmondta, hogy csodálatos meglepetés, élmény volt számára, amikor először, öt évvel ezelőtt itt járt, s meglátta, hogy a topolyai művészház a még érintetlen természet mellett áll.

– Nagyon sokat lehet fényképezni, sétálni, és ez rendkívül inspiratív számomra. Nem mellesleg a találkozóknak jó hangulata van, ez pedig a telepet vezető Zsáki István érdeme, merthogy a művésztelepek hangulata elsősorban azon múlik, hogy ki vezeti a csapatot. Mindig jó a társaság, ismeretségek, barátságok születnek. Nagyon szívesen jövök Topolyára, és most is örömmel, a természettől feltöltődve térek haza – tette hozzá Mezei Erzsébet.