2022. január 27., csütörtök

Bevonni a természetes folyamatokat a termelésbe

A Szabadegyetemen megnyílt az organikus termékeket népszerűsítő Biofest

Szerdán nyílt meg és csütörtökön ér véget a Szabadegyetemen a Biofest elnevezésű rendezvény, amelyet tizenhatodik alkalommal tartanak meg. A rendezvény legfőbb célja, hogy az organikus termelést népszerűsítse. A járványhelyzetre való tekintettel, a korábbi évektől eltérően a Biofestet idén szerényebb körülmények között rendezték meg. A Szabadegyetem előcsarnokában kisebb kiállítás nyílt organikus termékekből és egy fényképkiállítás tekinthető meg a korábbi évek fesztiváljairól. Emellett az érdeklődők online előadásokat tekinthetnek meg a rendezvény ideje alatt.

Snežana Mitrović, a rendezvényt szervező Terra’s Egyesület elnöke az idei Biofestről a következőket nyilatkozta a sajtó képviselőinek:

– Idén pusztán annyi volt a célunk, hogy megtartsuk a rendezvényt. A termelők nincsenek jelen a Biofesten, helyettük a kiállításon az egyesület két munkatársa szolgál információkkal a kiállított termékekről és az organikus termesztésről. A látogatók azt is megtudhatják tőlük, hogy ezeket a termékeket kiktől és hol tudják beszerezni – nyilatkozta az egyesület elnöke.

Snežana Mitrović a fentiekhez hozzátette, hogy 2020-ban két jeles évfordulót is ünnepel az egyesület.

A biotermékek kiállítása a Szabadegyetem előcsarnokában tekinthető meg (Fotó: Gergely Árpád)

– Sajnáljuk, hogy elmarad a vásári hangulat, mert idén ünnepeljük a harmincadik évfordulóját annak, hogy az organikus termesztés megjelent a régióban. A Terra’s Egyesület ugyanis 1990-ben jött létre a Szabadegyetemen, az akkori Jugoszláviában, jó együttműködéssel Magyarországgal. Húsz évvel ezelőtt pedig elfogadták az első törvényt az organikus termelésről. Elmondható, hogy az egyesület fennállásának első évtizedében, tehát 1990-től 2000-ig, úttörő munkát végzett. Az ezredforduló után pedig az organikus termesztés egyre szélesebb körben terjedt el az egész ország területén – mondta az elnök.

Az eseményen jelen volt Bödő Kálmán agrármérnök, az egyesület alapító tagja is, aki nyugdíjasként is a biotermesztést népszerűsíti.

– Jelenleg a fiatalok között népszerűsítem a biotermesztést. A harminc év alatt meggyőződtem arról, hogy a mezőgazdasági termelőket, földműveseket, sőt a szakembereket is nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy szemléletváltásra van szükség, arról, hogy ne a vegyszerekre alapozzák a mezőgazdasági termelést, hanem a természetes folyamatokat vonják be a termelésbe. Csak így kapunk egészséges élelmiszereket. A biotermesztésben a biodiverzitásra törekszünk, például a sárgarépa szaga elzavarja a hagymalegyet, a hagyma elzavarja a sárgarépalegyet, ezért a két növényt egymás mellé ültetjük. Ez egy bevált biotermesztő fogás. Emellett különböző biopermeteket, tehát erjesztett gyógynövényeket, valamint biotrágyát használunk, nem vegyszereket – magyarázta lapunknak Bödő Kálmán.

A Szabadegyetem előcsarnokában még ma 10 és 18 között megtekinthető az organikus termékek kiállítása.