2024. április 18., csütörtök

A vendéglátóhelyek 23 óráig tarthatnak nyitva

Az egészségügyi szakértők továbbra is az óvintézkedések betartásának a fontosságát hangsúlyozzák

Mától a vendéglátóhelyek – mind a kerthelyiségek, amelyek eddig hajnali egy óráig fogadhattak vendégeket, mind a létesítmények beltéri része –, valamint az üzletek és minden egyéb gazdasági létesítmény – kivéve bizonyos benzinkutakat és a gyógyszertárakat –  23 óráig tarthatnak nyitva – erősítette meg a köztársasági egészségügyi válságstáb ülését követően Darija Kisić Tepavčević, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese. Emlékeztetett arra, hogy a zárt helyiségekben továbbra is hatályban van a gyülekezésszabadság korlátozása, legfeljebb 30 személy tartózkodhat egy helyen.

Ülésezik a köztársasági egészségügyi válságstáb (Fotó: Beta)

Ülésezik a köztársasági egészségügyi válságstáb (Fotó: Beta)

Ha valaki nem tartja be az óvintézkedéseket, bármikor megfertőződhet, 23 óra előtt is, ugyanakkor minden egyes releváns felmérés azt bizonyítja, hogy a késő esti, vagy éjszakai órákban a legjellemzőbb az olyan jellegű magatartás, amely különösen veszélyes a járványhelyzet stabilitásának a szempontjából – emelte ki Darija Kisić Tepavčević a később megtartott helyzetelemző sajtótájékoztatón, reagálva az ezzel kapcsolatban gyakran elhangzó kritikákra. A szakértő arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban külföldi üdülésből hazatérő szerbiai polgárok körében csak elvétve volt fertőzött – 5 százaléka az összes külföldről hazatérőnek –, a terepről, elsősorban Montenegróból, kapott értesülések is arról tanúskodnak, hogy a szerbiai turisták felelősségteljesen viselkedtek, és az különböztette meg őket a más országokból érkező turistáktól, hogy viselték a védőmaszkot. Egyelőre nem terveznek kötelező elkülönülést elrendelni a külföldről hazatérő szerbiai állampolgárok számára, ám ez az egyes országokban jellemző járványhelyzet függvényében bármikor megváltozhat – emelte ki a folytatásban Darija Kisić Tepavčević. Hozzátette, hogy a Szerbiába beutazó külföldi állampolgárok tekintetében hamarosan szigorodhatnak a szabályok.

Az elmúlt napokban valamelyest növekedett a fertőzöttek száma, ám a fertőződés kockázatának szempontjából Szerbiában továbbra is stabil a helyzet – 8 fertőzött személy 100 ezer személyre –, azzal, hogy ez nagyon gyorsan, akár egy héten belül megváltozhat, példa erre Izrael – emelte ki Darija Kisić Tepavčević. Kiemelte: az elmúlt hónapok gyakorlata bizonyítja, hogy a védőmaszk szabályos viselése igenis képes megakadályozni a vírus terjedését, ezzel kapcsolatban mostanra az Egészségügyi Világszervezeten belül is konszenzus alakult ki. A szakértő emlékeztetett, hogy zárt helyiségben – kivéve a családi otthonokat – kötelező viselni a védőmaszkot, a szabadban pedig ott, ahol nem lehet betartani a személyek közötti javasolt, másfél méteres távolságot. A válságstáb ülésén azzal kapcsolatban is konszenzus alakult ki, hogy a járványhelyzet stabilitása megőrzésének okán nem javasolják a sportrendezvények nézők jelenlétében való megtartását.

MAJDNEM 200 BÜNTETÉS A VENDÉGLÁTÓHELYEKEN

Goran Vesić, Belgrád alpolgármesterének elmondása szerint jelenleg Belgrádban jegyzik a legtöbb fertőzést. Mindenhol a világban és Európában is a nagyobb városokban növekszik a legrohamosabban a fertőzöttek száma, ezért szinte mindegyikben újfent szigorúbb járványügyi korlátozásokat foganatosítanak, elsősorban a vendéglátóhelyek tekintetében – tette hozzá Goran Vesić. Elmondta, Belgrádban egyelőre a hatályos korlátozó intézkedések betartásának a folyamatos ellenőrzésére helyezik a hangsúlyt.

Ismét korai záróra (Fotó: Beta)

Ismét korai záróra (Fotó: Beta)

Hétfő óta például fokozottan ellenőrzik, hogy a tömegközlekedési eszközökön mindenki viseli-e a védőmaszkot – emelte ki Goran Vesić. Arról is beszélt, hogy az egészségügyi válságstáb adatainak értelmében a legtöbb fertőzés magán jellegű összejövetelekre, elsősorban bulikra vezethető vissza, nem pedig a gazdasági létesítményekre. A védőmaszk viselése a védekezésnek egyelőre az egyetlen érdemi módja, ezért a jövőben is szigorúan ellenőrzik, hogy mindenki betartja-e ezt az intézkedést a zárt helyiségekben – nyomatékosította Goran Vesić. Rámutatott, hogy ha mindenki betartja az intézkedéseket, és ami a legfontosabb, nem megy bulikba, akkor talán sikerül megőrizni a járványhelyzet stabilitását, és nem lesz szükség a korlátozások szigorítására.

Az alpolgármester beszámolója szerint a felhatalmazott felügyelőségi szervek július 30-a óta 5649 vendéglátóhelyen ellenőrizték a szabályok betartását és 183 szabálysértési, azaz pénzbírságfizetési meghagyást állítottak ki, valamint 105 szabálysértési feljelentést tettek.

– Tény, hogy egyes vendéglátóhelyek nem tartják be sem a nyitvatartási időt, sem a kötelező óvintézkedéseket. Mivel az ellenőrök nem lehetnek mindenhol ott, mindenkinek az együttműködése szükséges, akár úgy, hogy a polgár bejelenti az észlelt szabálysértést. A felügyelőségi ellenőrzéseket továbbra is szigorúan végrehajtjuk, az egészségügyi felügyelőség együttműködik a kommunális milíciával, utóbbi azonban senkit nem büntethet meg azért, mert nem viseli a védőmaszkot, ez ugyanis egészségügyi vétség – magyarázta Goran Vesić.

A LEGTÖBB FERTŐZÖTT BELGRÁDI

A mai járványügyi jelentés értelmében egy nap alatt 6700 koronavírustesztet végeztek el az országban, ebből 121 volt pozitív (1,81 százalék). Lélegeztetőberendezés segítségére 20 páciensnek van szüksége. A hivatalos jelentés értelmében az említett 24 óra alatt 1 páciens hunyt el a betegség szövődményeinek a következtében, ezzel az elhunytak száma 758-ra növekedett, a halálozási arány 2,23 százalék. Jelenleg 283 személyt gyógykezelnek kórházban.

Darija Kisić Tepavčević elmondása szerint az újonnan azonosított fertőzöttek 54 százaléka, azaz 66 személy belgrádi illetékességű, 8-an kragujeváci, 5-en niši illetékességűek, Újvidéken és Loznicán 4-4 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, Vranjeban és Kraljevón 3-3-at.

A szakértő beszámolójának értelmében az országban a tanévkezdés óta 80 diáknak a szervezetéből mutatták ki a koronavírus jelenlétét, közülük 52-en általános iskolások,  28-an pedig középiskolások. A diákok 90 százaléka az iskolán kívül fertőződött meg. Egy belgrádi általános iskolában 4, egy kragujeváci általános iskolában 2 diák az iskolában fertőződött meg. Szeptember 28-ától október 4-éig 18 diák szervezetéből mutatták ki a vírus jelenlétét. A múlt héten 170 diák nem vehetett részt a tantermi oktatásban, mivel családtagjai közül valaki megfertőződött, így kénytelenek voltak házi elkülönülésben maradni.