2024. április 20., szombat
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Ülésezik a válságstáb

Egy nap alatt 120 fertőzöttet azonosítottak az országban, egy személy elhunyt

A keddi járványügyi jelentés értelmében egy nap alatt 7076 koronavírus-tesztet végeztek el az országban, ebből 120 eredménye volt pozitív (1,69 százalék). Lélegeztetőberendezés segítségére a légzésben 19 páciensnek van szüksége. A hivatalos jelentés értelmében az említett 24 óra alatt 1 páciens hunyt el a betegség szövődményeinek a következtében, ezzel az elhunytak száma 757-re növekedett, a halálozási arány 2,23 százalék. Jelenleg 286 személyt gyógykezelnek kórházban. A járvány kezdete óta 1.166.882 koronavírus-tesztet végeztek el az országban és 34.072 koronavírus-megbetegedést jegyeztek.

Dávid Csilla illusztrációja

Dávid Csilla illusztrációja

A B92 hírportál értesülései szerint a köztársasági egészségügyi válságstáb szerdán ismét ülésezik. Az eddigi értesülések szerint a testület az aktuális országos, és ezen belül külön a belgrádi járványhelyzetet tervezi megvitatni. Az óvintézkedések szigorítása egyelőre állítólag nem esedékes, legalábbis addig nem, amíg meg nem érkezik a járványnak a szakértők szerint novemberben esedékes harmadik hulláma.

Predrag Kon epidemiológus, a válságstáb tagja sajtónyilatkozatában ismét a jelenlegi járványhelyzet megőrzésére kérte a polgárokat. A terepről kapott értesülések szerint nagyjából a polgároknak a 10 százaléka nem tartja tiszteletben a járványügyi óvintézkedéseket, jegyezte meg Predrag Kon a Szerbiai Rádió és Televíziónak nyilatkozva, majd hozzátette, hogy ha ez például 3 személy egy autóbusz 30 utasa közül, az már igencsak aggasztó. Aki nem viseli a védőmaszkot, szabálysértést követ el, emelte ki a szakértő, valamint emlékeztetett, hogy a szabálysértőt először figyelmeztetik, majd következő alkalommal megbüntetik.

A szakértő a belgrádi járványhelyzet rosszabbodására is kitért. Szavai szerint a 36 újonnan azonosított belgrádi fertőzött valamivel több az eddigi 7–27, naponta azonosított fertőzöttnél. Mint azt Predrag Kon hozzátette, a szakértőket aggodalommal tölti el, amikor ez a szám a fővárosban eléri az 50-et.

Mindeközben Észak-Macedónia miniszterelnöke megerősítette, hogy október 12-étől a szerbiai polgárok PCR-teszt nélkül utazhatnak be az országba.