Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

A középiskola klasszikus eszménye

Mák Ferenc

2020. október 6., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Diák, szülő és pedagógus egyaránt szorongva kezdte az idei tanévet, ami már önmagában is méltatlan a tanítás és tanulás lényegéhez, az új ismeretek megszerzésének, a lélek és a szellem gyarapodásának bölcseleti alapvetéséhez. Lelki szemeim előtt ma is látom azt a boldog seregletet, amely az őszi verőfényben újra elfoglalta helyét az egykori gimnáziumunk padjaiban, s látni vélem tanáraink sejtelmes pillantásában az új kalandok ígéretét. Nem töprengtünk a ránk váró feladatok nehézségein, s nem latolgattuk a gondok súlyát; egyszerűen belefeledkeztünk az újrakezdés derűjébe. Ez emelt bennünket a felhők fölötti ragyogásba.

Sok-sok nemzedék érezhette vidékünkön a boldogságnak e megnevezhetetlen derűjét, amióta tájainkon is kialakult a középiskolai nevelés. A modernkori oktatás megteremtői az akkor már közel 150 éves múltra visszatekintő szabadkai főgimnázium mellett, 1872-ben Zomborban és Újvidéken, 1876-ban Zentán, néhány évvel később, a katonai határőrvidék felszámolását követően, az 1870-es évek végén Pancsován, 1875-ben Fehértemplomban, 1877-ben pedig Nagykikindán is létrehozták a magyar tannyelvű főgimnáziumot, ahová a kultuszminisztérium a korszak legkiválóbb tudós tanárait nevezte ki oktatónak. Az új iskolarendszer alapját Eötvös József oktatási törvénye, az 1868. évi XXXVIII. t. c. alapozta meg, mely lényegét tekintve egészen 1920-ig a Délvidéken is irányadója volt az iskolai oktató munkának. Alapja és irányadója volt, annak ellenére, hogy megszületése pillanatától kezdve heves bírálatok érték, mindamellett akadtak lelkes támogatói is.

Támogatói és jóindulatú bírálói sorába tartozott Bokor József „pedagógiai és filozófiai író”, a budapesti tudományegyetem neveléstörténeti tanára, aki az első magyar lexikon, a Pallas Nagy Lexikonának szerkesztőjeként vált ismertté és elismertté a magyar tudományos életben. A középiskoláról vallott elképzeléseit az 1874-ben kiadott A középiskola eszménye című munkájában tette közzé. Könyvével a szerző felettébb nehéz feladat elé állította olvasóit, hiszen fejtegetései során úgy próbálta megvilágítani a magyar középiskolai rendszer erényeit és hibáit, hogy közben meggyőződése mellett az általa gondozott nagylexikon szinte teljes ismeretanyagával érvelt. Könyve bevezető soraiban elnézést kért különvéleménye hangoztatásáért, mondván: „Tudom, hogy ma még a vélemények küzdelme vezet igazságra, s hogy azon kornak még századok szolgálnak mesgyéül, melyben, főként a társadalmi élet kérdéseiben, változhatatlan törvények, hiú véleményeket magok mellett tűrni nem fognak.”

A tanulmány szerzője rámutatott: a kiegyezést követően történeti okokból eredően is szükségessé vált az új, a nemzeti követelményeknek megfelelő törvénnyel is szabályozott oktatási rendszer létrehozása és kiépítése, mondván: „Az 50-es évek előtti iskolai rendszert már ma egy tanférfinak sem jut eszébe előidézni, a mi pedig azóta történt, részint mint mostoha kezek terménye, részint az alkotmány visszaállítása óta, mint foltozást inkább felejteni, semhogy meggyökereztetni akarnók.” Szükség van tehát a modern oktatásra, hiszen a XIX. század második felében Európában „a nemzeti lét és nem lét kérdése a míveltségben áll”, s e műveltség kialakítása döntő mértékben a középiskolában történik. Bokor József számára viszont már nem elfogadható a fölfogás, hogy a középiskola csak amolyan közvetítő fórum az általános – akkoriban nép-iskola – és az univerzitás között. A törvény szerint a nyolc éves középtanodai oktatás feladata „a szellemi tehetségek összhangzatos fejlesztése, a tudományos ismeretek közlése által azon általános műveltséget kifejteni s megalapítani, mely az ifjakat az egyetemi és műegyetemi tanulmányokra képesíti”. A középiskola jelentősége ennél sokkal több kell, hogy legyen: „A középiskola feladata, hogy művelje az intellektuális, morális és eszthetikai tehetségeket. […] Művelje az ember szellemi tehetségeit megfelelő eszközökkel, de úgy, hogy a művelés súlypontja az értelmen nyugodjék.” Kifogásolta továbbá, hogy a törvény a középiskolák esetében különbséget tesz gimnáziumok és reáltanodák között. A közoktatási tanács meghatározása szerint: „az általános műveltség kifejtése és megalapítása a gimnáziumokban kiválóan a klasszikai (latin és görög), a reáltanodákban pedig az újabbkori művelt nyelvek alapján történik”. A gimnáziumot a reáliskolától elkülönítő klasszikus stúdiumok célja, hogy a Róma és Hellas „kétségkívül ragyogó irodalmába bevezetvén”, azok esztétikai érzéket, hazafias, s általában morális világnézetet építsenek a növendékekben. A reáliskolák gyakorlati megfontolásból a német és a francia nyelv oktatását részesítették előnyben, ami azért megtévesztő, mert ezzel látszólag különbséget tesznek műveltség és műveltség között.

Bokor József, a pedagógia tudományának jeles képviselője nem vonta kétségbe a klasszikus szerzők műveinek jelentőségét, ám amíg a latin nyelv tanulásának fontosságát elismerte, föltette a kérdést: kell-e a görög nyelv, vagy sem? Ezt eldönteni ő maga sem volt képes, helyette így mérlegelt: „Vajon melyiket tűznétek célnak: azt-e, hogy a latin és görög világ dicső termékein merengő búsmagyart neveljetek, vagy pedig életkedvvel tölt magyar nemzedéket, ki kora legmagasabb eszméitől elmaradni nem akar?” Majd hozzátette: „Akarjuk, hogy középiskoláink növendékei mindenek fölött a magyar nyelvben nyerjenek kellő kifejezési műveltséget.” Nem várható-e – folytatta a fejtegetést a szerző –, hogy fiataljaink felnőttként fel fogják keresni „a görög és latin nemzet hazát, erényt, férfiasságot, s örök szépséget lehelő irodalmát illetékes helyökön, az egyetemen, azután az életben”? A klasszikus nyelvek meghatározó szerepe helyett az intellektus építése szempontjából a történet tudománya van hivatva arra, hogy a végső alapvető tudománynak megalapítója, s egyúttal a középtanoda meghatározó és befejező stúdiuma legyen.

Ilyen és ehhez hasonló fejtegetések, útkeresések nyomán született meg az 1870-es években vidékünkön is a gimnáziumoknak és a reáltanodáknak az a rendszere, melyek a maguk korában tanítványaik révén a Délvidéken is megteremtették a modern polgári társadalom máig velünk élő értékeit. Én boldog vagyok, hogy néhai gimnáziumi tanárom, Simonyi Mária megmutatta a latinitás klasszikus értékeit és rámutatott azok jelentőségére.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége