2024. április 19., péntek

Átadták a Sterija Játékok díjait

Szorcsik Kriszta is színészdíjas

Az Újvidéken szeptember 26-a és október 4-e között megtartott 65. Sterija Játékok legjobbjainak vasárnap este adták át az elismeréseket a Szerb Nemzeti Színházban. A kritikusok döntése szerint a zombori Semper idem, a közönség szavazata alapján pedig a Ki ölte meg Janis Joplint? c. székvárosi produkció volt a legjobb.

A bírálóbizottság – Almir Bašović zsűrielnök, Jelena Mijović dramaturg, Igor Burić színikritikus, Željko Hubač drámaíró, Lénárd Róbert rendező – szeptember 26-ától október 3-áig hét versenyelőadást nézett meg.

A legjobb előadásért járó Sterija-díjat a Zombori Népszínház társulatának Semper idem c. előadása kapta, amelyet Đorđe Lebović regénye alapján Gorčin Stojanović alkalmazott színpadra és rendezett. Dimitrije Kokanov vette át a modern drámaszövegért járó Sterija-díjat. Ő a szerzője a Kretanje/Mozgás c. produkciónak, amelyet a belgrádi Bitef teatar vitt színpadra. Rendezésért Sterija-díjjal Gorčin Stojanovićot jutalmazták (Semper idem).

A dramaturgiáért járó Sterija-díj Slobodan Obradović kezébe került, ő alkalmazta színpadra Petar Mihajlović Radnička hronika c. szövegét, amelyet a szabadkai Népszínház Szerb Társulata előadásában láthatott a nagyérdemű.

Négyen részesültek színész Sterija-díjban: Jelena Ilić és Aleksandar Đinđić a Dimitrij Kokanov Mozgás c., Szorcsik Kriszta a Gusztáv a felelős mindenért c. (Kokan Mladenović rendezte előadásban, amelyet a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház mutatott be) és Marko Marković a Semper idem c. előadásban alakított szerepéért. Szorcsik Kriszta Magyarországon való távolléte miatt az elismerést levélben köszönte meg, amelyet felolvastak a közönségnek.

A díszletért Marija Kalabić (Munkáskrónika c. produkció), a jelmezért Selena Orb (Mozgás) és az eredeti színpadi zenéért Draško Adžić (Smederevo 1941. c. előadás, a székvárosi Szerb Nemzeti Színház társulata előadásában) kapott Sterija-díjat.

Igor Greksa a Munkáskrónika c. előadásban kialakított színpadi mozgásért érdemelte ki a Sterija-díjat. A rendezésért különdíjban Veljko Mićunović részesült ugyanennek a produkciónak a színpadra állításáért.

A Dara Darinka Čalenić Alap Sterija-díját legjobb fiatal színművésznőként Bojana Milanović (Ki ölte meg Janis Joplint? c. produkció) és legjobb fiatal színművészként Pavle Mensur (Mozgás c. előadás) vette át.

A kritikusok kerekasztalának bírálóbizottsága a Dejan Penčić Poljanski-díjjal a Mozgás c. előadást jutalmazta.

A székvárosi Dnevnik napilap szerkesztősége művészi megvalósításért járó díját Bojana Milanovićnak ítélte oda a Ki ölte meg Janis Joplint? c. előadásban nyújtott alakításáért.

A Scpomediasco producerház díját a zsűri – Darinka Nikolić (elnök), Sonja Damjanović és Teofil PančićIvana V. Jovanovićnak ítélte oda a Semper idem c. előadásban az Édesanya szerepéért.

A Hugo Klajn rendezői életműdíjat Bora Drašković érdemelte ki és vette át a vasárnap esti díjátadó ünnepségen a Szerb Nemzeti Színházban, ahol a Szarajevói Kamaraszínház 55 társulata a díjazottak tiszteletére bemutatta Abdulah Sidran  Emlékszel-e Dolly Bellre? (Sjećaš li se Doli Bel?) c. híres produkcióját Kokan Mladenović rendezésében.