2024. április 19., péntek
BŐ HÁROM HÓNAP VÁRAKOZÁS UTÁN

Megalakul az új kormány

A választásokon parlamentbe jutott listák tisztségviselőivel folytatott egyeztetéseket követően Aleksandar Vučić szerb államfő ma este bejelenti, kit bíz meg kormányalakítónak. A várakozások szerint a leendő köztársasági kormány megalakítása most már nem vesz igénybe sok időt, a hatalmi Szerb Haladó Párt, mint ismeretes, a június 21-ei voksolást követően kétharmados többséget szerzett a képviselőházban.

A hírportálok korábban azt közölték, a legvalószínűbb, hogy továbbra is Ana Brnabić irányítja majd a kabinet munkáját, hétfőn azonban már olyan hírek is felröppentek, hogy a meglepetés sem kizárt Vučić esti sajtótájékoztatóján. Emlékeztetőül: a belgrádi sajtó értesülései szerint Ivica Dačić megtartaná a külügyminiszeri pozíciót. Bratislav Gašić lenne az új belügyminiszter Nebojša Stefanović helyett.

A direktno.rs Milan Krkobabićot látta a múlt héten távközlési és idegenforgalmi miniszterként. Zorana Mihajlović közlekedési és infrastrukturális tárcavezetőként folytatná, minisztériumát ketté szelnék, még nem tudni, ki lehet majd az építési tárca vezetője. A korábbi feltételezések szerint Siniša Mali a pénzügyeket, Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke a gazdasági tárcát, Branislav Nedimović a mezőgazdaságot, Irena Vujović a környezetvédelmet, Aleksandar Antić az energetikát, Miloš Vučević Újvidék polgármestere az igazságügyet, Aleksandar Šapić pedig az államigazgatási és helyi önkormányzati tárcát vezetné Branko Ružić eddigi miniszter helyett, és Nebojša Stefanović átvenné Aleksandar Vulintól a védelmi tárcát. Jadranka Joksimović lenne a foglalkoztatásügy, Biljana Barošević a szociális védelem és nemi egyenlőség, Nenad Borovčanin a sport, Maja Gojković a művelődés, Ratko Dmitrović pedig a tájékoztatás élén. Rasim Ljajić és Igor Bečić tárca nélküli miniszterek lennének, előbbi a regionális fejlesztésekkel és demográfiával, utóbbi a rendkívüli helyzetekkel foglalkozna a portál hírei alapján.

A közölt információkra Vučić korábban ironikus hangvétellel reagált, azt mondta, néhány nap alatt kiderül, mennyire találták el a tisztségeket.