2024. április 20., szombat
ZOMBOR

Ülésezett a városi képviselő-testület

Pénteken tartotta meg harmadik ülését a zombori városi képviselő-testület. Dr. Goretić Vámoser Györgyi, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője kérésünkre elmondta, hogy a frakció tagjai közül Kanizsai Tamás képviselő szólt hozzá a napirendhez. A fiatal képviselő a frakció részéről elégedettségét fejezte ki a Magyar Nemzeti Tanács és a Vera Gucunja Iskoláskor Előtti Intézmény közötti együttműködésre vonatkozóan. Ennek az összmunkának köszönhetően óvodai játszóterek és játszósarkok létesültek Zombor város több iskoláskor előtti intézményében is.

Apró, ám lényeges újdonságnak számít, hogy a Zombor városi képviselő-testület üléstermében a VMSZ frakcióneve immár magyar nyelven is kiírásra került.
– A képviselőnknek feltűnt, hogy pártunknak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek szerb nyelvű rövidítése van azon a táblán, amellyel jelölik azt a helyet, ahol ülünk. Megkértek rá, hogy intézkedjem ez ügyben. Én intézkedtem, és a szóban forgó, magyar nyelvű kiírást ma már kihelyezték az ülésteremben – hallottuk a frakcióvezetőtől.