2024. április 20., szombat

Tamburások ünnepeltek Péterrévén

Születésnapot ünnepeltek pénteken este Péterrévén a Dr. Kiss Imre Művelődési Kör keretében működő tamburás műhely csoportjai: a legnagyobbakat tömörítő Pengetős banda és a középső korcsoportból összeállt Kistücsök Zenekar fennállásának második évét, a most már elsősökből álló, tavaly még óvodásokkal indult Ciripelő Zenekar pedig az első születésnapját ünnepelte a színházteremben megtartott rendezvényen. A Bolyos Miklós vezette zenei műhelyben összesen 22 általános iskolás és középiskolás tanul tamburázni. A műsorban fellépett a péterrévei Tisza Tamburazenekar is.
A rendezvény megtartását a Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériumának Csoóri Sándor Alapja tette lehetővé.