2024. április 18., csütörtök

Módosították Szabadka költségvetését

A járvány a város beruházásaira is kedvezőtlen hatást gyakorolt

Az augusztusban megalakult új összetételű városi képviselő-testület pénteken tartotta meg sorrendben második rendes ülését, amelynek keretén belül 47 napirendi ponttal kapcsolatban döntöttek, illetve mondhatták el véleményüket a képviselők. Az ülés legnagyobb figyelemmel kísért napirendi pontja a város éves költségvetésnek az első félévben történő megvalósulásáról szóló záróhatározat, valamint a költségvetés módosításáról, kiegészítéséről szóló rendelet elfogadása volt.

A szabadkai városi képviselő-testület pénteki ülésén 62 képviselő vett részt. Az ülés első két napirendi pontja a Mozgalom a Polgári Szabadkáért képviselőcsoportjában bekövetkezett személycseréket tette hivatalossá. Maglai Jenő és Huszák Hof Ilona helyett az elkövetkezőkben Boban Evetović és Sövény Ferenc vesz részt a testület munkájában.

Az ülésen 62 képviselő vett részt (Fotó: Gergely Árpád)

Az ülésen 62 képviselő vett részt (Fotó: Gergely Árpád)

A város éves költségvetéséről a február végén, a koronavírus-járvány okozta rendkívüli állapot kihirdetése előtt megtartott képviselő-testületi ülésen döntöttek. A büdzsé a 2020-as esztendőre 8,3 milliárd dinárt tett ki, és ez a hozzáértők szerint egy ambiciózus tervezet volt, és számos beruházást irányozott elő. A járványhelyzet azonban a városi költségvetés megvalósulására is hatással volt. Az év első felében az éves terv csupán 36 százaléka valósult meg, ami a nehézségek ellenére magasabb, mint a 2019-es év azonos periódusára vonatkozó adat. A költségvetés módosításának legfőbb okát a felsőbb, tartományi és köztársasági szintekről érkező transzfereszközök elmaradásában, illetve csökkentésében kell keresni. A költségvetésről szóló vitákban a hatalmi koalíció részéről többek között Nágel János, Dobó István és Veljko Vojnić, valamint Szabadka polgármestere, Stevan Bakić is felszólalt, míg az ellenzék soraiból Miroslav Milojević illette kritikával a megvalósulást és a módosítást. Dobó István felszólalásában elmondta, hogy a költségvetés optimista, fejlődőképes és szilárd alapokon nyugszik, amelynek egyik legnagyobb erejét az adja, hogy a város saját bevételei az adott periódusra vonatkozóan szinte száz százalékban megvalósultak. Miroslav Milojević felszólalásában óvatosságra intette a hatalmi koalíció képviselőit, mondván, hogy fennáll a veszélye annak, hogy az ipari park vállalatai alkalmazottakat bocsáthatnak el, és ez a városi költségvetésben is nyomot hagyhat.

Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportjának vezetője a médiának nyilatkozva elmondta, hogy a módosításnak bizonyos beruházások látják a kárát.

– Az elmúlt 20–30 év legnagyobb költségvetését fogadtuk el, és úgy tűnt, a megvalósítása is jó úton halad, viszont a koronavírus-járvány miatt csökkentek a bejövő pénzösszegek, amik szükségessé tették a költségvetés módosítását. A költségvetésünk 8,3 milliárd dinárról 7,4 milliárdra csökken, de még így is nagyobb, mint a 2019-ben megvalósult büdzsé. Sajnáljuk, hogy bizonyos projektumok nem tudnak folytatódni úgy, ahogy elterveztük, a Népszínház felújítása szerényebb keretek között folytatódik, és le kellett mondanunk három szecessziós épülethomlokzat renoválásáról is, viszont a büdzsét reális keretek közé kell szorítani – fogalmazott Nágel János.

Az ülésen emellett vita folyt a Szabadkai Gyógyszertár helyzetéről. Habár az ülés napirendjén csupán az intézmény igazgatóbizottsága elnökének, alelnökének és tagjainak cseréjéről szólt, a Gyógyszertár státuszáról, illetve a gyógyszertáraknak a már meglévő helyszíneken történő megmaradásáról is szó esett. A Szabadkai Gyógyszertár az elmúlt évtizedekben nagy adósságokat halmozott fel, és a gyógyszerek beszállítása is akadozik. A tervek szerint a város tulajdonában csupán egyetlen gyógyszertár maradna, míg a többi helyszínen magáncégek működtetnék azokat a továbbiakban. A téma kapcsán felszólalt Stevan Bakić, aki ígéretet tett arra, hogy egyetlen gyógyszertári dolgozót sem bocsátanak el, továbbra is a korábbi munkakörükben alkalmazzák őket. Az ellenzék soraiból többek között az a kérdés merült fel, hogy egy esetleges válsághelyzetben a magángyógyszertárak eleget tudnak-e tenni az igényeknek.

Az ülésen emellett szó esett a közvállalatok és közintézmények működésével kapcsolatos kérdésekről, illetve a Szabadka Város Ifjú Tehetségek Fejlődését Ösztönző Költségvetési Pénzalapjának megalapításáról is döntöttek a képviselők.