2024. április 19., péntek
KERÉKPÁROZÁS – GIRO D’ITALIA

Rajt címvédő nélkül

Ma kora délután a Monreale és Palermo közötti 15 kilométeres egyéni időfutammal kezdetét veszi a Giro d’Italia, az országúti kerékpáros szezon – a szokásostól eltérően – második háromhetes körversenye. Az eredeti tervek szerint a májusi Grande Partenza (Nagy Rajt) és összesen három szakasz Budapesten, illetve Nyugat-Magyarországon került volna megrendezésre, ám az európai járványügyi helyzet ezt ellehetetlenítette, így mind a 21 etapnak az Itáliai-félsziget ad otthont. A szervezők a néhány hete véget ért Tour de France-hoz hasonlóan az Olasz Körversenyen is a hegyimenőknek kedveztek, már a vasárnapi második szakasz egy rövid emelkedőn zárul, majd időről időre komoly hegyek vagy hegyi befutók lesznek műsoron, a sprintereknek feltehetően 6–8 alkalmuk lehet az ünneplésre. Az idei Giro különlegessége egyébként, hogy a felforgatott naptárban a Giro és a Vuelta részben fedi egymást, Spanyolországban az olasz kör harmadik hetén kezdenek, így több versenyzőnek választania kellett.

Közéjük tartozott például a tavalyi rózsaszín trikós Carapaz, aki úgy döntött, ezúttal a Vueltán próbál szerencsét. A rajtlistára nézve az összetett szempontjából a tavalyi második Nibalit, Fuglsangot, Lópezt, Zakarint, Simon Yatest, Thomast, Kruijswijket és Keldermant érdemes kiemelni. Magyar szemmel is van kiért izgulnunk, hiszen az idei Tour de Hongrie győztese, Valter Attila is ott lesz a CCC sorában, ahol Zakarin fontos hegyi segítőjeként szerepel, ám kiegyensúlyozott teljesítménnyel akár egy előkelő összetett helyezésben is reménykedhet.