2024. április 19., péntek

Az újságírás megbecsüléséért

Bácsfeketehegyen kiosztották a Podolszki József publicisztikai pályázat díjait

Csütörtökön este a Bányai János Emlékházban sor került XXIII. Podolszki József publicisztikai pályázat ünnepélyes díjkiosztójára. Az ünnepségen többek között jelen volt Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Károly tartományi parlamenti képviselő, Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere és Sárközi István, a községi képviselő-testület elnöke.

Butás Markovics Annamária,  Fehér Miklós és Szerda Zsófia (Fotó: Lakatos János)

Butás Markovics Annamária, Fehér Miklós és Szerda Zsófia (Fotó: Lakatos János)

Az idei évben a zsűri mind mennyiségileg, mind minőségileg elégedett volt a beérkezett pályaművekkel, számolt be lapunknak Máriás Endre, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöke, a zsűri egyik tagja.

– A pályázat érdekessége az volt, hogy a járványhelyzet előtt kiírták és be is érkeztek a pályaművek, tehát a jelenlegi helyzet nem nyomta rá a bélyegét. Összesen 11 pályamű érkezett be, és nagyon elégedettek voltunk velük. Színvonalas munkák érkeztek, és ennek nagyon örültünk. A pályaművek zöme megfelelt a pályázati kiírásnak, illetve nagyon érdekes témákat választottak a résztvevők. Az örökbefogadástól kezdve az elvándorlás is előtérbe került, és olyan társadalmi kérdéseket feszegető témák, amik meghatározzák a mindennapjainkat itt Vajdaságban. Külön örültünk, hogy pályázók között egyaránt voltak profi újságírók, illetve lelkes amatőrök. Nagy dolog az, hogy volt olyan amatőr, aki nem foglalkozik újságírással, ám be tudott kerülni a díjazottak közé – mondta el Máriás, majd arról is szólt, hogy a zsűrinek olyan szempontból volt nehéz dolga, hogy legjobbak közül kiválasszák a győzteseket. Amikor a jók közül kell kiválasztani a legjobbakat, akkor az is számít, hogy mennyire tudja az adott szöveg megérinteni az embert, fogalmazott a zsűritag.

– Az első díjat Butás Markovics Annamária érdemelte ki, aki interjút készített egy olyan házaspárral, akik örökbe fogadták a gyermeküket. Érdekes módon ez a téma másoknál is előtérbe került. A második díjas szöveg egy jegyzet volt Fehér Miklós, lapunk munkatársa tollából, és az elvándorlás kérdéskörét taglalta szubjektíven. A harmadik díjas Szerda Zsófia, aki ennek az ellenkezőjével foglalkozott, tehát egy olyan személlyel készített interjút, aki Szlovákiából költözött Vajdaságba, és hogyan tud itt beilleszkedni – mondta el Máriás, majd azzal folytatta, hogy különdíjat kapott Bíró Tímea, Soós Georgina és Kalinka Tamás.

A különdíjakat a Hét Nap, a Magyar Szó és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete ajánlották fel. A zsűrinek Máriás mellett tagja volt Tóth Lívia és Csordás Katalin. Az idei évben a rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács támogatta. A rendezvény fontosságáról Hajnal Jenő elmondta, hogy a pályázat fontossága az újságírás megbecsülésében rejlik.

– A pályázat fontossága, hogy az újságírói műfajt, az újságírói hivatás megbecsülését próbálja előtérbe helyezni. A Podolszki József-pályázat lényege abban ragadható meg, hogy olyan emberről nevezték el, aki Bácsfeketehegyen született, és aki jelentős újságírói tevékenységet folytatott, amely meghatározója volt egy hosszú időszaknak. Fiatalon már, de később különösen tudatformáló, közösségerősítő, de ugyanakkor nagyon kritikus hangnemben tudta mindazt megfogalmazni, ami az akkori emberek lelkében ott volt, kisebbségi sorsban – mondta Hajnal.