2024. április 20., szombat

A gyerekek inkább nézik a (nép)meséket

Benedek Elek apó, a nagy mesemondó születésnapján ünnepeljük a népmese napját. Ebből az alkalomból tettek látogatást a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola másodikos diákjai az egyik óra keretében a könyvtárba, hogy egy kicsit társalogjanak a témáról a könyvtáros nénivel, esetleg, hogy kölcsönözzenek a könyvtárból egy-egy meséskönyvet.

(Kónya Kovács Otília felvétele)

(Kónya Kovács Otília felvétele)

Kovács Jolánka könyvtáros elmondta, hogy nagy meglepetésére kevesebb gyerek jár a könyvtárba, amióta megkezdődött az új tanév. Hosszú ideig kimaradt a tantermi oktatás a múlt tanévben, márciusban, amikor átálltak az online tanításra, azóta a gyerekek mintha megfeledkeztek volna a könyvtárról. Az alsósok inkább betérnek időnként, de ők is kevesebben, ha kikölcsönöznek könyveket, azok viszont főleg népmeséket tartalmaznak.

A gyerekek között vannak, akik már maguk, önállóan is olvasnak, a kisebb testvérkét is megörvendeztetik egy-két mesével, viszont legtöbben elmondták, hogy ők inkább a tévén, vagy a mobiljukon, illetve a számítógépen „nézik” a meséket. A mesehősök már az idősebbeknek rendszerint ismeretlenek, hiszen ezek inkább új keletű mesék, amelyekben ilyen-olyan szörnyikék szerepelnek.

Amire még ugyancsak fény derült, hogy keveset mesélnek a szülők, a nagyszülők a gyerekeknek, de talán már mind nehezebb lenne lekötni egy mai gyerme figyelmét egy-egy népmesével. A régi mesehősök bölcseleteinek nagy része már talán nem is tud úgy hatni a gyerekekre, mint régen. 

Az „érem” másik oldala azt mutatja, még mindig sokan mondanak népmesét, a gyerekek körében is nagy népszerűségnek örvend ez a műfaj, és ha esetleg mélyebben elmerülnek egy-egy mesében a gyerekek, könnyebben megértik a mese tartalmát, mondandójának a lényegét.