2024. március 29., péntek
MAGYAR LABDARÚGÁS

Nem lesz könnyű a Fradinak az NB I.-ben

A BL-csoportkör kiharcolása extra feladatot ró a címvédőre

Mostantól lesz csak igazán nehéz helyzetben a Ferencváros labdarúgócsapata, amely óriási bravúrt végrehajtva, negyedik ellenfélként a norvég Moldét is elbúcsúztatva bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe!

A zöld-fehérek erre eddig egyszer, még huszonöt évvel ezelőtt, 1995-ben voltak képesek, akkor a belga Anderlecht kiejtését követően a holland Ajaxszal, a spanyol Real Madriddal és a svájci Grasshoppersszel kerültek össze a csoportkörben.

A Fradi legénységére kemény ősz vár (Fotó: MTI)

A Fradi legénységére kemény ősz vár (Fotó: MTI)

Tudom, mennyire nehéz ez a feladat, amit most végrehajtottunk. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, négy kemény kört kellett teljesítenünk, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Minden ellenfél a saját országa bajnoka volt, komoly kihívásnak tettünk most eleget. Nagy örömet szereztünk egész Magyarországnak, nagy büszkeséget jelent a számunkra, hogy az országot képviselhetjük a legrangosabb európai kupasorozatban. Ez egy más szint lesz, itt sok olyan csapat van, amelyeknek a költségvetése tízszer nagyobb a mienknél” – nyilatkozta Szerhij Rebrov.

És hogy miért írtuk, hogy nehéz helyzetben lesz a címvédő? Nos, nem csupán a Bajnokok Ligájában történő helytállásra gondoltunk (az 1. fordulót a tervek szerint október 20–21-én, az utolsót december 8–9-én rendezik), hanem az NB I.-es szereplésre. A zöld-fehérek eddig két, a Diósgyőr elleni hazai és a Budafok elleni idegenbeli mérkőzést halasztottak el a selejtezőre való hivatkozással, innentől kezdve azonban már ezzel sem lehet játszani. Sokkal inkább Rebrovra vár a feladat, hogy úgy forgassa az egész bő keretét, hogy mindenki egyenlően vegye ki a részét a terhekből.

A csapat vasárnap a Puskás Akadémiát fogadja, amelyet a legutóbbi négy alkalommal nem tudott legyőzni. Igaz, csupán egyszer játszott ellenfelével a Groupama Arénában – tavaly decemberben 2:2 lett a végeredmény –, de a másik három, felcsúti meccs közül is kettő döntetlen lett, egyszer pedig a Puskás nyert 4:1-re. A meccs mindenesetre rangadó lesz, mert ugyan a halasztások miatt nem lehet teljes a tabella, jelenleg éppen Hornyák Zsolt csapata áll az élen három győzelemmel és egy vereséggel.

A két csapat harcának győztese a Fehérvár lehet, amely akár a vezetést is visszaveheti, már ha legyőzi az Újpestet. A csapat este a belga Standard otthonában játszik Európa-liga-mérkőzést, azaz még az sem elképzelhetetlen, hogy két magyar csapat jut be a nemzetközi kupasorozatok csoportkörébe. Mindenesetre, az erősítési törekvések nem lanyhultak: a klub szerződtette Rúben Pintót, a CSZKA Szófia 28 éves, egykori utánpótlás-válogatott középpályását.

A Paksról egy hete azt írtuk, szinte Bognár György és családja vállalkozásává vált. És milyen jól sikerült a bemutatkozás: az addig nyeretlen csapat 4:0-ra elgázolta az újonc MTK-t. A folytatás nehezebbnek ígérkezik, főleg úgy, hogy a 2017. szeptemberi 4:2-es idegenbeli győzelem óta nem sikerült a Diósgyőr vendégeként nyernie.

Ismét egy kemény akadály elé nézünk, de ha mindenki ismét megtesz mindent, újra sikeresek lehetünk. Egy esetleges DVTK elleni három pont idegenből pedig talán kicsit feledtetné a rossz kezdést. Összpontosítanunk kell, nem szabad remegnünk, nyomja őket a hazai pálya, mi vigyük tovább azt a szemléletet, amit elkezdtünk az MTK ellen, és nem lehet gondunk” – nyilatkozta Szakály Dénes, a Paks játékosa.

Az MTK a Budafok ellen otthon folytatja, és a legutóbbi két súlyos vereség ellenére van is esélye. Főleg azért, mert a felek az NB II.-ben háromszor is összecsaptak az elmúlt három évben, és minden alkalommal a fővárosiak nyertek.

A három veretlen bajnoki után Felcsúton vereséget szenvedő Mezőkövesd otthon a Kisvárda ellen javíthat, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán álló ZTE a Honvédot fogadja.

A 6. forduló programja:

Október 2., péntek: MTK–Budafok (20 óra). Október 3., szombat: Mezőkövesd–Kisvárda (17), Diósgyőr–Paks (19.30). Október 4., vasárnap: ZTE–Honvéd (15), Ferencváros–Puskás Akadémia (17.30), Fehérvár–Újpest (20).