Adjatok nekem egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot – mondotta a Kr. előtti 3. században Arkhimédész, a görög bölcs. Ami akkor neki meg nem adatott, megkaptuk mi, 2300 év elteltével, egy szabad szemmel nem, csak elektronmikroszkóppal látható, sem élő, sem holt vírus képében. Valóban, ha szétnézünk magunk körül, a világ mintha kizökkent volna a sarkából, s hiába várjuk, lessük, tengelye sehogyan sem talál vissza régi, megszokott helyére. A március óta tartó állarcos életforma semmiképpen nem tűnik elfogadhatónak az emberek számára, hiába az epidemiológusok figyelmeztetése: tanuljunk meg a koronavírussal élni! Nincs ember, nincs barát, ismerős, aki nem várná a szabadulást ilyen vagy olyan formában.
Hogyan tanuljuk, hogyan szokjuk meg azt, hogy minden megváltozott: a munkakörülmények, a szabadság annyira várt napjai, a művelődési lehetőségek, a barátkozás formája, kapcsolataink a szomszédokkal, a kontaktus lehetőségei gyermekeinkkel, az ügyintézések rendje, a gyógyítkozás skálája, a bevásárlás, az ünneplés, az imádkozás, lefekvés és felkelés, az elindulás és a hazatérés sétára, talán a szeretkezés is. És ezzel koránt sem értem életminőségünk leszegényedési tárházának végére.
Különösen hátrányos ez a több hónapja tartó szorongásos létforma az idősökre, a 65 életévet megélt emberekre nézve. Náluk beindulhat a baj direkt nyálfertőzés nélkül, elég, ha megáll velük beszélgetni egy Covid–19-cel fertőzött huszonéves. Pontosabban, 26 körüli, mert a szabadságolások múltával a fertőzött és fertőző törzsgárda ebből a korosztályból kerül ki. Rettegve várjuk még az iskolakezdés utáni néhány hét elmúltát is, mert ha egy-egy iskolába befészkelné magát a betegség, óhatatlanul szárnyra kapna a szülők és a nagyszülők körében is. S míg a fiatalabb generáció üggyel-bajjal, de többnyire kilábal a bajból, a nagyszülők soraiban a Covid–19 óhatatlanul fájdalmas veszteségeket okoz. Hatvanöt éves kor felett az elhalálozási ráta meredeken emelkedik, eléri akár a szédületes 67%-ot a lélegeztetőgépre került idős embertestvéreinknél; s ebben az sem segít, ha a média néhanap feldobja hírt egy 90 és 100 év közötti egyén csodálatos gyógyulásáról. Van ilyen, nem tagadható, de a „csodálatos” jelző, ha a koronavírus a tettes, elmaradhatatlan a szövegben. Sok múlik, úgy tűnik, az illető ország egészségügyi fejlettségén, azaz a gyógyítási lehetőség milyenségén, de forgathassuk így is, úgy is, a Covid–19 igazán szenvedő alanya az idős ember, akiből a lemorzsolt évek leszűkítették az ellenállási lehetőségek skáláját.
A veszélyes kereszteződés
Közeledik az influenza megjelenésének időszaka, és ez ugyanazt a kört, a krónikus betegeket, friss operáción átesetteket, legyengült szervezetű időseket veszélyezteti, mint a koronavírus. Ha e két járvány összetalálkozik, és egyidőben csúcsosodik, súlyos következményekkel járhat nemcsak ránk, idősökre, hanem a középkorú generációra nézve is. A szakértők szerint az idősödő korosztály téli megfertőzése lehet a vízválasztó, ameddig őket nem, vagy alig érinti a tömeges fertőzés, az ország gazdaságának nem kell leállnia. Ha azonban a veszélyeztetett csoportot eléri a keresztfertőzés, az egészségügy ismét nyomás alá kerül, és a védőintézkedések minden nyilvános cselekményt felülírnak. Csak hát az influenza ellen van védőoltás, ezért az október 1-je után esedékes oltás nagy horderejű jelentőségére a médiának kiemelten fontos megszólítani a veszélyeztetett lakosságot, mi pedig gondolkodás nélkül éljünk a lehetőséggel, hogy esélyünk legyen a Covid elleni védőoltás kivárására. Az időseink már egyszer megmutatták, hogy fegyelmezettek és körültekintőek, tapasztalatukkal képesek elkerülni a csapdákat, amibe a huszonévesek könnyedén belebuknak. Megvannak tengeri turizmus nélkül, a külföld városainak látnivalóit pedig helyettesítheti a közeli park csöndje. Ezt az egy telet még ki kell böjtölni kártyacsaták és nagy társas élet nélkül, korlátozva az unokák látogatását. Ha felvesszük a védőoltást, az orvosainknak is sokat segíthetünk, hiszen a betegvizsgálatnál kizárhatják az influenzát azoknál, akik beoltatták magukat.
Az érzékszervek leépülése idős korban
Felkészülésként erre a veszélyes kereszteződésre, magam is hozzátennék egy olyan tényt, amelyet szerintem a sajtó és az epidemiológusok nem jeleznek eléggé hangsúlyosan. Szinte mindenki tudja, hogy éveink múltával lassan, de biztosan veszítünk érzékszerveink frisseségéből. Ez a folyamat megállíthatatlan és visszafordíthatatlan, de sok esetben úgy technikailag, mint egészségmegőrző tevékenyéggel, kompenzálható, ha tudunk róla, és gondot fordítunk a veszteségek lelassítására. A hallás, látás, tapintás, ízlelés, szaglás minősége késő öregkorban is kielégítheti társadalmi életünkben a résztvehetőség nívóját.
Van azonban az érzékszervek listáján egy olyan hiányosság, amelyről keveset beszélünk, s amiben kissé ludas az orvostudomány eddigi érdektelensége. A Covid–19 felébresztette az érdeklődést a geriátriai betegségek iránt, s így jutottunk el a folyadékháztartás különleges fontosságához az idős emberek betegségmegelőző fegyvertárában. Újabban az orvostudomány kísérletsorozatokban is bizonyította azt a tényt, hogy 50 és 70 éves kor között a szomjúságérzet folyamosan csökken, ezért látszólag az idős egyén jobban tűri a folyadékbevitel hiányát. Ez a jelenség azonban megtévesztő, mert a leépült szomjúságérzet okozza. Ha nem tudunk róla vagy nem vesszük komolyan, súlyos kiesést okoz az egészségmegőrző rendszer funkciójában. Az elégtelen vízpótlás hatására csökken a vérmennyiség az ereinkben, a szervezetünk pedig a hajszálerek bezárásával reagál erre az állapotra. Ha pedig bezárulnak a hajszálereink, megszűnik a vérellátás az életszükségleti szervekben, az agyban, szívben, vesében, ami a szerv károsodásához, esetenként elhalásához vezet. Természetesen az ilyen vízhiányos állapotot megszenvedi az immunrendszerünk is, ami ellenállási képességünk legyengülésében nyilvánul meg. Bármilyen betegséghez csatlakozó megbetegedési ráta ilyenkor 6-8-szor nagyobb, mint rendes körülmények mellett. Röviden szólva, még ha a szomjúságot nem is érezzük, 60 év felett úgy kell ügyelni még a hideg idők beálltával is a napi 2500-3000 ml folyadék bevitelére (ami naponta 10-12, két és fél deciliteres pohárnyi folyadék), akár orvosságaink pontos szedésére.
