2024. március 29., péntek

Kiállítás a néhai zárdában

A nagybecskereki Petőfi MME tart tárlatot a leánykollégiumban

A nagybecskereki Szathmáry Karolina Leánykollégium dísztermében először nyílt meg a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület Art Klubjának tárlata, amely csoportos kiállítás, ugyanis 10 alkotó 18 munkáját láthatják az érdeklődők.

(Kónya-Kovács Otília felvétele)

(Kónya-Kovács Otília felvétele)

A tervek szerint havonta új tárlatot rendez a képzőművészeti csoport, ezzel is gazdagítva a kollégium kulturális életét. A mostani tárlat az Újjáébredés címet kapta, jelképesen, hiszen egy új eseménysorozat kezdetén vannak. Az eredeti elképzelés szerint a néhai zárda épületében művelődési tartalmak is helyet kapnak a nagybecskereki Petőfi MME jóvoltából, és ilyen módon a közép-bánáti magyarság egy meghatározó központjává alakul.

A kiállításra főleg a helybeli alkotók munkáit válogatták össze, de néhány vendégképzőművész alkotását is bemutatták.

A járványhelyzetre való tekintettel most csak meghívott vendégeket fogadtak, de abban bíznak, hogy a későbbiekben, ha a lehetőségek javulnak, szélesebb körben is megtarthatják a rendezvényeiket.

A megnyitón Pejkić Izelle Klára, a kollégium ügyvezető igazgatója ismertetőt mondott az egykori zárdáról, a mostani intézményről, majd Jenovay Lajos, a Petőfi MME elnöke is szólt a tervekről, a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről. Az egybegyűlteket köszöntötte Juhász István, az Art Klub vezetője, aki azt is előrevetítette, hogy egy hónap múlva egy önálló tárlat munkáiban gyönyörködhetnek a képzőművészet-kedvelők. Az est vendégeként az egyik kollégista is fellépett, Király Petra, a nagybecskereki zenede harmadikos diákja fuvolajátékával emelte a művészi rendezvény színvonalát.