Tisztelt Pósa atya,
30 éves nő vagyok, s az édesanyámmal élek. Apukám tizennégy éve hirtelen elhunyt, ami ma is nagy fájdalom számunkra. Így ketten maradtunk. Azóta anyu folyamatosan ellenőrzi a lépteimet, ami kezdetben még talán érthető is volt, de ma is kislányként kezel. Tudni akarja, mikor, s hová megyek, kikkel barátkozom, s aki neki nem tetszik, azzal nem találkozhatom. Nagyon nehéz így ismerkednem is.
Egy éve már, hogy megkedveltük egymást egy fiúval. Anyu kezdetben nem is akart róla tudomást venni. Próbáltam rávezetni, hogy Ő van. Szerettem volna, hogy elfogadja. Hívő vagyok, imádkozom sokat, értük is. Sajnos az ügy addig fajult, hogy a párom nem léphet be a házba. Anyukám, ha meghallja a nevét, hevesen reagál. Nekem is nehéz nyugodtan kezelnem az egészet. Az utóbbi időben igyekezett letiltani arról is, hogy kimozduljak, tehát, hogy lássam a fiút. Korlátokat éreztem mindenhol. Teljesen kétségbeesett vagyok. Félek, hogy a fiút is elveszíthetem. Vajon meddig tud majd várni? S az anyut hogyan tudnám „lecsillapítani”?
Köszönöm a tanácsát: Edit
Tisztelt Edit!
Ezt a szülőtípust a szakpszichológusok úgy hívják, hogy borostyán szülő. Erről ír például L. Stipkovits Erika a Szeretettel sebezve című könyvében, amelyben a Szülősítő, az Idomár, a Jófej, a Szuperszülő, a Mártír, az Üveghegy, az Agresszor, vagy a Bátorító szülőtípus mellett bemutatja a gyermekét túlféltő és túlkötő Borostyán szülőt. A borostyán szülő retteg a magánytól, ezért nem hagyja elszakadni tőle felnőtt gyerekét, minden eszközzel megakadályozza annak más valakihez való kötődését. Ilyen borostyán-szülőként Edit anyja is akadályozza, hogy egyetlen lánya valaki máshoz kötődjön. Miért van ez?
Az ember létszükséglete az, hogy legyen valakije, valamije. A férfinak négy fajta létszükséglete van ilyen szempontból: az, hogy legyen 1/ felesége 2/ munkája 3/ baráti köre 4/ kedvtelése. Ha egyik vagy másik hiányzik, a négy közül valamelyik mindig nyújthat neki kielégülést. De ekkor ezek egyikének a teljes függőségébe is eshet, és így válik szexmániássá, munkamániássá, kicsapongóvá, vagy alkohol, drog és más élvezetet nyújtó szenvedélynek a betegévé.
A nőnek az az alapvető létszükséglete, hogy legyen neki valakije: férje, apja, gyereke, barátja. Minden másra - munkára, barátnőre, szórakozásra - csak másodlagosan van szüksége, ezek csak részben elégítik ki. Teljesen csak akkor elégedett, ha van a birtokában legalább egy személy, aki teljesen az övé, akit mindig maga mellett tudhat, akivel mindig kapcsolatban lehet. Ezt a valakit aztán nem akarja soha többé elveszíteni, ellenkezőleg, állandóan kötözgeti magához, fonogatja körül úgy, ahogyan a borostyán szövi körül a fát. Ez a tipikus borostyán szülő.
Ez az Ön anyja is, tisztelt Edit. 14 éve hogy meghalt a férje, Ön az egyetlen lánya, aki immár 30 éves, s akinek a megházasodásra befutott az utolsó vonat annak a fiú személyében, akivel nagyon megkedvelték egymást. Édesanyja eddig is félt, hogy majd ilyen kapcsolatba kerül valakivel, ezért folyamatosan ellenőrizte a lépteit, és megpróbálta minden neki nem tetsző barátkozástól elzárni. Most teljesen megrémült, mert megjelent a komoly vetélytárs, az igazi ellenség, az a fiú, aki a lányát elveheti tőle. Valóságos háborút indított: a fiút tiltja ki a házából, a nevét hallani sem akarja, a lányát nem engedi még kimozdulni sem, nehogy láthassa a fiút. Ön, Edit két tűz között van: a hisztériázó anyja között és az elveszíthető kedves között. Tanácsot kér tőlem, hogyan tudná lecsillapítani megrémült anyját.
Elszántan oda kell állnia anyja elé és egyenesen a szemébe kell mondania: „Anyám, nem vagyok többé kiskorú gyermeked. Felnőtt vagyok, és el kell kezdenem élni a saját életemet. Ahogyan te annak idején elszakadtál a szüleidtől és feleségül mentél apámhoz, és neki köszönhetően világra hoztál engem, úgy nekem is el kell szakadnom tőled, nekem is feleségül kell mennem ehhez a fiúhoz, és vele együtt nekem is életet kell adnom az én gyermekemnek! Ha elengedsz, hálás leszek, és mindig szeretni foglak, ha nem engedsz el, boldogtalan leszek és mindig gyűlölni foglak.”
Ezt kell bátran és nyíltan megmondania az anyjának. El kell szakítania a tőle való függőség kötelét. Nem gyerek többé, 30 éves felnőtt. A felnőtt ember önálló személy. A gyümölcs, ha megérik, le kell hogy essen a fáról, hogy értékes tartalmával táplálék lehessen, a magjából pedig új fa nőjön ki. Ugyanígy, egy lány vagy fiú, ha felnő, ha nagykorúvá válik, ki kell költöznie a „papabankból” és a „mamahotelból”, valakivel házastársként össze kell költöznie, és új nemzedéknek kell életet adnia. Ez az élet törvénye. A gyümölcs, amikor megérik, ha nem eshet le a fáról, mert a fa nem engedi el, akkor ott ragad, a tápláló tartalma megrohad, és a magjában rejlő életcsíra elszárad. Ez a halál törvénye.
Tisztelt Edit! El kell tehát szakadnia anyjától, és ragaszkodnia kell a kedveséhez, és vele családot kell alapítania. Ez a javára, hasznára, örömére lesz anyjának is. Először azért, mert Ön feleségként és anyaként visszanyeri életerejét és életkedvét, és így saját családja mellett képes lesz majd gondoskodni édesanyjáról is, és így annak élete végéig igazán lesz majd valakije, aki szereti őt. Másodszor meg azért, mert unokákkal fogja megajándékozni édesanyját, akik majd benépesítik az ő időskori magányosságát és ízlelgetik vele a nagymamaság zamatos örömeit. Edit, ezt is el kell mondania anyjának, hogy megvigasztalja és reményre derítse.
Én pedig most szólok azokhoz az anyákhoz, akik már véglegesen magukhoz kötötték felnőtt gyerekeiket, és most fájdalommal olvassák ezeket az én soraimat. Nekik én a következőket mondom:
Kedves Anyák! Lélekben adjátok oda felnőtt fiatokat, lányotokat Istennek ezzel az imával: „Istenem, tőled kaptam a fiamat, lányomat, te bíztad őt rám, hogy felneveljem. Önző módon megtartottam magamnak, így nem lehetett neki házastársa és gyermeke. Most lélekben visszaadom őt neked, és rád bízom. Add, hogy tudjon önállósulni, és tudjon majd valakiért élni, valakit boldogítani, hogy aztán öregségemben, keserű magányomban nekem is gondozóm, ápolóm, vigaszom és örömöm legyen!”
Bocsánat, kedves Edit és kedves Anyák, hogy éles késemmel mély sebet vágtam a szívükben. De ez egy sebész műtőkése, ami halálos daganatot operál ki. Imádkozom, hogy az életet adó Isten begyógyítsa sebüket. Tisztelettel: László atya
Kedves Olvasóink,
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő emailcímre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
