2024. április 19., péntek

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Online sorsolták ki a járványügyi helyzet miatt a 13. Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét kedden. Az idén helyszíni közönség nélkül rendezik meg a versenyt október 10-én és 11-én a fővárosi Hősök tere körül felállított különleges pályán, az érdeklődők a közmédia közvetítésével követhetik figyelemmel a programokat.

„Egyszerre kell őriznünk a vágta értékeit és figyelnünk a biztonságra, ezért döntöttünk úgy, hogy idén közönség nélkül rendezzük meg a versenyt. A közmédiával hónapok óta dolgozunk azon, hogy minél magasabb minőségben tudjuk bemutatni az eseményt a televízión keresztül. Reméljük, a megszokott hangulatot a készülékeken keresztül is át tudjuk adni” – mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke.

Kiemelte: biztonsági és járványügyi protokollt készítettek, hogy a biztonságra maximálisan figyelve szervezzék meg az eseményt.

Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató kitért arra, hogy a televízión keresztül minden korábbi évben megszokott programot figyelemmel kísérhetnek a nézők: a kishuszár vágtát, melyen 18 település fiataljai versengenek, a méneshajtást a szilvásváradi lipicai ménessel, a huszárság minden elemét felvonultató történelmi bemutatót, a magasugrató- és kocsitolóversenyt, valamint a nemzetközi futamot.

Utóbbit ezúttal Magyarországon élő külföldi lovasok részvételével rendezik meg. A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok arab ménesének shagya-arab lovain az idén Mexikó és India képviselője is versenyezni fog.

Az előfutamokat a szombati versenynapon rendezik meg, ezek első két helyezettje és a legjobb időt futó 3. helyezett jut be a másnapi elődöntőkbe. A döntőt október 11-én, vasárnap este rendezik meg.

Az online sorolás megtekinthető a Nemzeti Vágta Facebook-oldalán. Ez alapján állította össze és küldte el szerkesztőségünkbe Pál Károly és Kósa Sándor, hogy hányadik előfutamban fognak szerepelni a sorolás alapján a verseny vajdasági résztvevői, lovasok és lovak.

3. előfutam – Békéscsaba (Cékus Noémi a Coprával)

4. előfutam – Temerin (Nagy Arnold, a múlt évi győztes a Fantáziával)

5. előfutam – Oromhegyes (Dudás József a Londonnal) és Mezőberény (Kósa Sándor lova a Déva Jutka Vámos Mercédesszel)

6. előfutam – Szabadka (Báló Attila a Montanával)

10. előfutam – Zenta (Gulyás Szabolcs a Déva Szándékkal) és Kishegyes (Cékus Attila a Bessie-vel). Érdekesség, hogy Zenta és Kishegyes lovasa a 3. és 4. starthelyről egymás mellől fog nekiindulni a versenynek.

11. előfutam – Látrány (Kósa Sándor lova a Pipacs Kövesdy Zsolttal)

12. előfutam – Érd (Hugyik Attila lova az Április Szőke Tamással)