2024. március 29., péntek

Mit jelent vallást tenni?


Ünneplő gyülekezet, kedves fiatal konfirmandus testvéreim!


Isten kegyelméből elérkezett az az ünnepi pillanat, amelyről olyan sokat beszéltünk, amire együttesen készültünk az utóbbi hónapokban, amikor egy újabb generáció tesz vallást hitéről és lép be az anyaszentegyház felnőtt tagjainak sorába. Az idei évben rendhagyó módon készültünk erre az alkalomra, nem is az eredeti időpontban tartjuk közismert okok miatt, de mégis hála van a szívünkben, hogy összegyűlhettünk hálát adni Istennek az Ő megtartó kegyelméért. Ünnepi pillanat ez, mert itt vannak veletek szüleitek, keresztszüleitek a rokonság, itt vagyok én a lelkipásztor, aki felkészítettelek benneteket erre az alkalomra, és itt van természetesen a gyülekezet is, hogy mindannyian tanúi lehessünk a ti vallástételeteknek.
Mit jelent vallást tenni? Megvallani valamit, amit tudunk. Azt, hogy nem hallgathatjuk el, beszélnek róla. Nem tehetjük, hogy arról, amit láttunk és hallottunk, ne szóljunk. Csontjainkba rekesztett tűzhöz hasonlította a próféta Isten igéjét, melyet belső kényszerből kénytelen volt szólni. Mit jelent tehát vallást tenni? Ugyanazt az igét szólni, melyet Jézus szólott. A konfirmandus fiataloknak is hirdettetett az ige egy esztendőn keresztül. Együtt tanulmányozták az igét itt az egyháznál, és Istennek legyen hála érte, ugyanezt tehettük kissé más formában az iskolai hittanórákon is. Megelevenedett előttük, bennük az ige. Az igehirdetés nyomán hit támadt a szívükben. Ez a hit nem rekeszthető be a szív mélyébe. El kell mondanunk, tovább kell adnunk.


A konfirmáló ifjak vallástételét úgy kell fogadnunk, mint akik Krisztussal együtt továbbmondják azt, amit Tőle hallottak. Igehirdetés az ő szavuk. Sokéves tradíció egyházunkban, hogy a fiatalok vizsgatételszerűen mondják fel a hitvallás, a Heidelbergi Káté szövegeit. Elmondják azt, amit valamikor Jézus. Éppen ezért téves az a felfogás, hogy egy fajta „vizsgáztatás“ történik ilyenkor. Formailag valóban valamilyen számonkérésre hasonlít a konfirmációi bizonyságtétel, tartalmilag azonban egyértelműen igehirdetésről beszélhetünk. Boldog az az ember ma, aki az ifjak vallástételén keresztül meghallja újra, amit már valamikor hallott, de időközben elfelejtett.
Fiataljaink vallástételéről azt mondja Jézus most: én is vallást teszek róluk az én mennyei Atyám előtt. Aki vallást tesz Jézusról, aki az Ő igéit vele együtt a konfirmáció alkalmával továbbmondja nemcsak szájjal, de szívvel és egész életével, arról vallást tesz Jézus is Isten előtt. A konfirmációnak ebben látom a páratlan jelentőségét. Sokan vagyunk ma itt konfirmációi ünnepi istentiszteleten, akik együtt örvendezünk ennek az ifjú seregnek. Hála ébred ilyenkor a szívekben, hogy megtartotta Isten ezeket a fiatalokat. Különös kitüntetés számunkra is, akik velünk foglalkoztunk, hogy egy közvetlen, mindig jókedvű, érdeklődő és figyelmes emberekkel együtt kutathattuk a Szentírás üzenetét. Egyházunknak az éltető ereje éppen a hitét megvalló emberekben van. Több bibliai példát is felsorolhatnánk a hitvalló emberekről. Gondoljunk Dánielre és barátaira a babiloni udvarban. Idegen környezetbe kerülnek, a nevüket erőszakkal megváltoztatják. Kényszeríteni akarják őket az ottani étrend betartására. Ők viszont hűek maradnak atyáiktól kapott hitükhöz. Lehet, hogy hitvalló őseinkről is kellene beszélnünk, hogy igazán megértsük mit jelent vallást tenni. Fiataljaink a konfirmációjuk alkalmával nemcsak a a hitvallásból, hanem egyházunk életéből és történetéből is felelevenítenek eseményeket, amelyek megmutatják mit jelent vallást tenni. Reméljük, hogy bizonyságtételük hitet ébreszt sok ember szívében. Bízunk abban is, hogy a Krisztusról szóló hitvallásuk eljut azoknak a szívébe is, akik nem veszik elég komolyan azt, amit a kereszteléskor ünnepélyesen fogadnak és ígérnek.
Egy-egy ilyen esemény után, mint amilyen a konfirmáció, az ember mérlegel is egy kicsit. Mit sikerült megtanítani, megismertetni a fiatalokkal és mit nem? Én nem minden esetben a száraz ismeretanyagot igyekeztem átadni, hanem Isten Szentlelkének munkásaként alkalmas eszköz próbáltam lenni Isten kezében, hogy Krisztushoz hasonlóvá formáljam fiatal testvéreink életét. Ámen.

(Elhangzott 2020. augusztus 30-án a bácsfeketehegyi református templomban a konfirmációi ünnepi istentiszteleten)

A konfirmáció református gyülekezeteinkben az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb közösségi alkalom. Három részből áll: kikérdezésből, fogadalomtételből és úrvacsoraosztásból. Előzménye a hat éves gyülekezeti hittanoktatás majd az utolsó évben maga a konfirmációi előkészítés. A konfirmációval a fiatalok az egyház felnőttkorú, de még nem teljes jogú tagjaivá válnak. Az egyházközségi tisztségviselők megválasztásának folyamatában még nem vehetnek részt. Ez utóbbira a polgári nagykorúság által, a 18. életév betöltése után jogosulnak. A konfirmáció időpontja hely és gyülekezetfüggő. Vidékünkön a legtöbb református gyülekezetben a pünkösd előtti vasárnapon történik. Pünkösdkor vesznek először úrvacsorát a fiatalok. Az idei évben ez sajnos másként alakult, mint ahogy megszoktuk, beleszólt a járványügyi helyzet az egyházi életünkbe is. Mi augusztus végén, közvetlenül az iskolekezdés előtt tartottuk meg a konfirmációt. Van olyan gyülekezetünk, ahol más időpontban lesz megtartva, többen – ahol alacsonyabb a konfirmandusok létszáma – elhalasztották a jövő évre.


(A szerző a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség lelkipásztora, a Bácskai Egyházmegye esperese.)