2024. április 18., csütörtök
MUZSLYA

„Lakodalom van a mi utcánkban...”

A muzslyai RÉMUSZ hagyományápolók egyesületének tagjai a hétvégén megtartották a Muzslyai lakodalom elnevezésű rendezvényt. Egy cél vezérli a lelkes tagokat: hogy hitelesen átadják az utókornak az ősök hagyományos lakodalmi szokásait.

Muzslya ugyan nem régi település, 130 éves múltra tekint vissza, de a mintegy 18 községből idetelepült ősök mindannyian hozták a saját szokásaikat, és aztán azt ötvözve, beépítve, hozzáadva, elvéve belőle alakítgatták ki a saját szokásaikat.

Fotó: Kónya-Kovács Otília

Fotó: Kónya-Kovács Otília

A rendezvényt az idén a járványügyi helyzethez alakították, lakodalmi disznópaprikás-főző versennyel indítottak, majd míg rotyogott az étel a bográcsokban, addig hivatalosan is megnyitották az eseményt, ezúttal Kovács Elvira parlamenti képviselő, a VMSZ alelnöke értekezett arról, hogy milyen szépek is voltak egykoron a sátoros lakodalmak, de mint mondta, még talán mindig van remény, mert a fiatalok között ma is vannak, akik még őrzik a hagyományokat. Most is a koszorúslányok feltűzdelték a rozmaringágat a vendégeknek, a vőfélyek pedig rigmusaikkal meghívták az egybegyűlteket a kiállításra, amelyet a Magyar Házban alakítottak ki a szervezők. A tárlat nagyon szépre sikeredett, a különféle lakodalmi, sőt az eljegyzési kellékekből is több tárgyat láthatott a közönség, de a sokféle bokréta, menyasszonyi csokor, a vőfélyek kendői, menyasszonyi ruha, menyecskeruha is bemutatásra került.

A tárlat egyik részében Palatinus Aranka nyugalmazott anyakönyvvezető, helytörténész fényképgyűjteményét is meg lehetett tekinteni. Ennek során a divat végigkísérésére is alkalom adódott, hiszen az új párok fényképein szépen tükröződött az éppen aktuális menyasszonyiruha-viselet.

A kiállítást Tóthné dr. Glemba Klára társadalomtudós méltatta, aki több tanulmányában és egy kiadványban is foglalkozott szülőfaluja lakodalmi szokásaival, és a hagyományos mozzanatokat is ecsetelte beszédében.

A kiállítást megtekintők részére a szervezők meglepetést is készítettek, hiszen egykoron a muzslyai lakodalmakban a hazatérő vendégeknek egy kis batyuba süteményt adtak, így ezúttal is mindenki kapott kóstolót a lakodalmas kalácsokból.

A Muzslyai lakodalom rendezvény keretében nem maradt el az aprósütemények és a házi pálinkák megmérettetése sem, és első ízben kérték a benevezőket, hogy szemléltessék, milyen is volt az úgynevezett bejelentkező kosár. Három asszony is vállalkozott erre, és a régi szokás szerint, jelezve, hogy a család megjelenik majd a lakodalomban, egy kosárnyi kalácsba valókból összeállított csomaggal segítették a házigazdát. Ezt is megszemlélhették a rendezvény látogatói.