2024. április 19., péntek

Ki lesz a parlament elnöke és a kormányfő?

Két hónapos szünet után a jövő héten folytatódhat a parlamenti ülés

A szerb média feltételezései szerint október 8-án ül össze a köztársasági képviselőház, hogy a képviselők megválasszák a parlament elnökét és alelnökeit, és ezzel teljesen felálljon az ország legmagasabb törvényhozó szerve. Bár korábbi bejelentések szerint ezen az ülésen tűzték volna napirendre az új kormányfő megválasztását is, úgy tűnik, erre csak a hónap derekán kerül sor.

A parlament (Fotó: Miklós Hajnalka)

A parlament (Fotó: Miklós Hajnalka)

A Beta hírügynökség az Alo napilap információira hivatkozva hozta hírül, hogy a jövő csütörtökön, október 8-án, várható az augusztus elején megkezdett parlamenti ülés folytatása. Augusztus 3-án ugyanis csupán bejegyezték az új összetételű parlament képviselőinek megbízatását. Miután a képviselők letették az esküt, amikor az elnök és az alelnökök megválasztására kerül volna sor, az elnöklő szünetet rendelt el. Az a szünet pedig már lassan két hónapja tart.

A napilap információi szerint azonban a jövő héten újra összeül a parlament, és akkor választják meg a képviselőház főtitkárát is, valamint kinevezik a munkatestületeket. Véleményük szerint a legesélyesebb jelölt a parlament élére, illetve arra, hogy Maja Gojkovićot felváltsa ezen a tisztségen, Vladimir Orlić, a Szerb Haladó Párt oszlopos tagja, a korábbi összetételű parlament egyik legaktívabb képviselője, aki a viták többségéből kivette a részét.

De még ha meg is alakul a parlament, nem valószínű, hogy ezen az ülésen tűzik napirendre a kormányfőnek, valamint a kormány tagjainak megválasztását, hiszen a hétvégén Ana Brnabić, jelenlegi kormányfő kijelentette, az előttünk álló egy hét kulcsfontosságú lesz az új kormány tagjainak megválasztásában, és a kormány várhatóan csak a hónap közepén alakul meg.

– Az előttünk álló egy hét kulcsfontosságú az új kormány megalakítása szempontjából, az államfő az országban tartózkodik ekkor, nem lesz szükség arra, hogy külföldre utazzon – emelte ki Brnabić a Pink televízión tett vendégszereplése során, utalva arra, hogy miután szeptember elején Aleksandar Vučić Washingtonban járt, a múlt héten Isztambulban tárgyalt, ezen a héten Brüsszelbe kellett volna utaznia a Belgrád–Pristina-párbeszéd folytatása miatt, ám ez az út elmarad. Így a következő napokat arra fordíthatja, hogy tárgyalásokat folytasson az esetleges partnerekkel, illetve mindazon pártok képviselőivel, amelyek bejutottak a parlamentbe. Csak e tárgyalások után alakulhat meg a kormány.