2024. március 28., csütörtök

Növelte polgármesterei számát az RMDSZ

Magyar ellenzékük, a közösen induló MPP és EMNP rosszabbul szerepelt, mint négy évvel ezelőtt

Növelte polgármesterei számát a vasárnap tartott önkormányzati választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentette be hétfő délutáni kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Az RMDSZ elnökének sajtótájékoztatója (Fotó: MTI)

Az RMDSZ elnökének sajtótájékoztatója (Fotó: MTI)

A politikus elmondta: még nincsenek meg a végleges eredmények, de a szövetség máris 199 polgármesteri mandátumot szerzett, néggyel többet, mint négy évvel ezelőtt. Ehhez adódik hozzá az a 8-10 polgármesteri mandátum, amelyet az RMDSZ által támogatott függetlenek, köztük a marosvásárhelyi Soós Zoltán szereztek.

A polgármesteri címek mellett az RMDSZ önkormányzati képviselői mandátumainak számát is növelte. Megjegyezte, a szövetség polgármesterei mögött általában nagyobb RMDSZ-es többség áll majd a helyi tanácsokban, mint négy évvel ezelőtt. Kelemen Hunor összességében jónak értékelte a szövetség választási szereplését. Megemlítette: az RMDSZ magyar ellenzékeként működő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) kevesebb polgármesteri mandátumot szerzett, mint a szövetséget alkotó Magyar Polgári Párt (MPP) és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) négy évvel ezelőtt együtt.

Kelemen Hunor fontos eredménynek nevezte, hogy az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltjei Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyében is újabb mandátumot szereztek.

Kelemen Hunor győzelemként könyvelte el, hogy az RMDSZ jelöltje, Márk Endre nyerte a szászrégeni polgármester-választást. A Maros megyei városban ugyanis 26 százalékos a magyarok aránya. Úgy vélte: Soós Zoltán, Marosvásárhely független polgármesterjelöltje is kapott román szavazatokat, hiszen többen támogatták, mint az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) listáját összesen. Úgy vélte: jó stratégiának bizonyult, hogy Marosvásárhelyen az önkormányzati képviselői testületbe teljesen új jelöltlistát állítottak.

A politikus megemlítette: első ízben nyert polgármesteri tisztséget az RMDSZ jelöltje a Székelyföld peremén fekvő, de a moldvai Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükkön. Azt is a nyereségek közé sorolta, hogy 12 év ellenzéki városvezetés után visszanyerték Gyergyószentmiklós polgármesteri tisztségét. A politikus természetesnek tartotta, hogy minden választásokon vannak győzelmek és vereségek is. A vereségek sorában Székelyföldön Székelykeresztúr és Barót, a Partiumban pedig Margitta elvesztését említette.

Kelemen Hunor kijelentette: elemzik a választási eredményeket, és ahol vereséget szenvedtek el, a megyei szervezet meghozza a szükséges döntéseket. Azt is megemlítette, hogy azonnal elkezdődik a szövetség felkészülése a december 6-án tartandó parlamenti választásokra.

A politikus azt is kijelentette, azokon a vegyes lakosságú településeken és megyékben, ahol küszöbön áll a helyi koalíciók kialakítása, az RMDSZ azt az elvet képviseli, hogy a kormányozhatóság érdekében a győztes polgármester vagy tanácselnök köré kell többséget kialakítani. Hozzátette: Kolozsváron és Kolozs megyében az RMDSZ szívesen folytatná a több ciklus óta gyakorolt együttműködést a Nemzeti Liberális Párttal (PNL).

NÉMET POLGÁRMESTER TEMESVÁRON

A vasárnap tartott romániai önkormányzati választások csaknem végleges részeredményei szerint a jobboldali pártok diadalmaskodtak az erdélyi nagyvárosokban.

Kolozsváron és Nagyváradon a Nemzeti Liberális Párt (PNL) diadalmaskodott, Brassóban és Temesváron a magát szintén jobbközép erőként meghatározó, rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát (USR) párt jelöltjei nyerték el a polgármesteri tisztséget.

Kolozsváron a PNL-t képviselő Emil Boc polgármester a szavazatok csaknem háromnegyedét, Nagyváradon a szintén PNL-s Florin Birta korábbi alpolgármester a voksok több mint hetven százalékát szerezte meg. Brassóban és Temesváron viszont éppen a PNL-s polgármestereket váltották le az USR jelöltjei. Brassóban Allen Coliban a szavazatok több mint negyven százalékát szerezte meg a várost 2004 óta vezető Gheorghe Scripcaru ellenében.

Temesváron a német állampolgárságú Dominic Fritz, Horst Köhler volt német elnök irodavezetője a szavazatok 53,3 százalékát szerezte meg. A romániai felmenőkkel egyáltalán nem rendelkező német politikus a Digi 24 hírtelevíziónak adott nyilatkozatában kijelentette: Temesváron végleg lezárul a posztkommunizmus kora.

SEMJÉN: AZ ERDÉLYI MAGYARSÁG SIKERE

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes gratulált Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének a romániai önkormányzati választásokon elért eredményekhez.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy az RMDSZ választási sikere az erdélyi magyarság sikere.

Külön gratulált a történelmi marosvásárhelyi győzelemhez, valamint a Szatmárnémetiben és a Székelyföldön elért sikerekhez.

Semjén Zsolt a magyar kormány nevében továbbra is támogatásáról biztosította az RMDSZ-t – olvasható a közleményben.

PÁSZTOR: KOMOLY ÁTTÖRÉS

Júniusban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke közösségi oldalán meleg hangú üzenetben gratulált a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) választási sikeréhez, melyben úgy fogalmazott, hogy történelmet írtak a vajdasági magyarok. Az RMDSZ jó eredménye nyomán alkalom nyílt arra, hogy a VMSZ elnöke is ugyanabban a hangnemben viszonozhassa a gesztust.

„Vasárnap komoly áttörést ért el az erdélyi magyarság a romániai helyhatósági választásokon. Szívből gratulálok Kelemen Hunornak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek a történelmi jelentőségű választási eredményhez!” – írta Facebook-bejegyzésében Pásztor István.

Kiemelte, a történelmi Soós Zoltánnak történelmi marosvásárhelyi győzelmét és hogy „a masszív román többségű Szatmárnémetiben pedig ismételni tudott Kereskényi Gábor polgármester úr és csapata, ami nem kis teljesítmény”.

A VMSZ elnöke a gratuláció záró soraiban párhuzamot vont a VMSZ júniusi és az RMDSZ mostani választási sikere között.

„Ez a siker illeszkedik abba a tendenciába, amely júniusban itt Vajdaságban kezdődött a magyar választópolgárok támogatásával és alátámasztja azt az alapigazságot, hogy a határon túli magyar közösségek csak akkor győzhetnek, ha egységet tudnak felmutatni” – írta Pásztor István, aki gratulációja mellé egy fotót is megjelentetett, amelyen ő és Kelemen Hunor láthatók.

@fo1 = MTI

@kep1 = Az RMDSZ elnökének sajtótájékoztatója

@fo2 = Facebook, Pásztor István közösségi oldala

@kep2 = Pásztor István (jobbról) és Kelemen Hunor