2024. április 16., kedd
ANA BRNABIĆ

Októberben megalakulhat az új kormány

Ana Brnabić miniszterelnök tegnap kijelentette, hogy az elkövetkező hét rendkívül meghatározó lesz az új szerb kormány megalakulása szempontjából. A kormányfő hangsúlyozta, hogy reményei szerint október közepén alakul meg a kormány – tette közzé a Tanjug.

A Pink Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Aleksandar Vučić államfő az előttünk álló hét folyamán fog megbeszéléseket folytatni a lehetséges partnerekkel – azoknak a pártoknak a képviselőivel, amelyek bejutottak a parlamentbe.

Nyilatkozatában a miniszterelnök azt is elmondta, hogy az idei év egyik nagy sikere, hogy nem fog visszaesni a bruttó hazai össztermék.