2024. április 19., péntek

Közepes napraforgóhozamok

A szenttamási határban néhány nappal ezelőtt fejeződött be az olajnövény betakarítása

Gavlik Sándor szenttamási termelő mintegy tíz évvel ezelőtt termesztett utoljára napraforgót. Elmondása szerint akkoriban jó volt az ára, és a feltételek is jók voltak. Most újra rászánta magát, de szerencsére csak kis felületen vetett belőle, mert nemhogy haszon nem volt, hanem amikor mindent összeszámolt, gyakorlatilag a pozitív nullára esett vissza. Az ipari növény kifizette ugyan saját magát, de nincs semmilyen extra profit, azaz ugyanott van, mintha nem dolgozott volna semmit.

(Paraczky László felvétele)

(Paraczky László felvétele)

− 2,2 hektáron volt napraforgó, ez kb. 3,8 hold. Nem valami jó lett a hozam, 18,5 méter termett holdanként. Előlegként kifizettek 34,5 dinárt, és ha mindent összeszámolok, vagyis hogy levettem, hazahoztam, felszántottam, elkészítettem a földet, műtrágyát, permetszert, nincs semmi haszon rajta. Ebben az árban nincs – mondta Sándor.

A kérdésre, hogy milyen felvásárlási ár felelne meg a termelőnek, azt válaszolta, hogy legalább 45 dinár volna az elfogadható ár. Hozzátette, az alacsony ár ellenére is a szenttamási határban egyre többen szánják el magukat a napraforgó termesztésére, hiszen tavaly a kukoricának és a szójának is igen alacsony volt az ára. Emellett a felvásárló a kétoldalú szerződéssel szinte mindent biztosít, a többit a gazdára bízza. A gazda pedig a saját munkája mellett az időjárásra, magyarázta Sándor.

Bergel László szenttamási termelő elmondása szerint viszont kifizetődő volt az idén napraforgót vetni.

− Nagyon régóta nem vetettem már napraforgót, de az idén besoroltuk, és elégedett is vagyok. Az időjárás nem éppen kedvezett, de ami a hozamot illeti, átlagban 20-22 métermázsa termett holdanként. Az árával is relatív meg vagyok elégedve, ugyanis a tavasz folyamán megkötött szerződés szerint az átvevő garantálta a 290 eurós árat, plusz az áfát. Ezzel az áfával együtt tehát 37,5 dinárt kaptunk métermázsájáért. Szerencsére az utóbbi napokban emelkedett az ára a piacon, és bízunk benne, hogy eléri a 44-45 dinárt – mondta László.

A kérdésre, hogy ha mégsem lesz meg a 44 dináros ár, mennyire fedezi a szerződésben meghatározott felvásárlási ár a termelési költségeket, elmondta, megéri, mert a napraforgó nem túl igényes kultúra, sokkal kevesebb befektetést követel, mint például a szója és a kukorica, és a felkínált ár is relatív megfelelő.

Szerbiában az idén mintegy 220 ezer hektáron vetettek napraforgót, ebből a kivitelre szánt mennyiség 100 ezer tonna körül alakult. Az étolajgyárak a legtöbb helyen kilogrammonként 34–38,5 dináros áron előlegezték meg a termelést, és szinte mindent biztosítottak: a vetőmagot, a műtrágyát és a növényvédő szereket is.