Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésznője, már középiskolás évei alatt céltudatosan készült a színészi pályára. A Szabadkán töltött négy évben közelebb került a színházi szférához, tizennyolc évesen pedig a Tanyaszínház életébe is belekóstolhatott. Tímea öt éve életmódváltásba kezdett, ennek köszönhetően ismerkedett meg a crossfit edzéssel, amelynek célja az állandó edzésingerek biztosítása. A Pataki-gyűrű díjas színésznő szeptember 11-én, Zentán, a városnapi rendezvénysorozat ünnepélyes keretein belül átvette a Junior Pro Urbe díjat, amellyel a város fejlődése érdekében kifejtett igen sokrétű és szerteágazó tevékenységének elismeréseként tüntették ki.
Fotó: Gergely Árpád
Milyen emlékeid vannak az egyetemista éveidről?
– Nagyon szerettem az akadémiára járni, természetesen sok szenvedéssel is járt, de nagyon szerettem az osztályomat, nagyon összetartóak voltunk. A két főtanárunk, László Sándor és Balázs Áron is nagyon közel került hozzánk. Rengeteg szép élményem van a munkával kapcsolatban és azon kívül is. Az, hogy gyakran az Újvidéki Színházban statisztálhattunk, vagy egy-egy kisebb szerepre meghívtak bennünket, nagy örömet jelentett. Az osztályomhoz akkor nagyon erősen kötődtem. A legszebb emlékeink, nekünk lányoknak, amit bármikor el tudok mondani, hogy a fiúk bennünket mindig különleges módon ajándékoztak meg nőnapkor: megtörtént, hogy „betörtek” a lakásunkba és kidíszítették, vagy egy nagyon különleges dalt írtak nekünk. Ami még a négy évhez köthető, az a színháznak a gyakorlati része, tehát a Tanyaszínház. Az a másfél hónap, amit a fiatal színészember Kavillón tölt, nagyon meghatározó. Ott nemcsak a színészet oldalát tapasztalja meg, hanem azt is, hogy milyen kosztümösnek, konyhásnak lenni, vagy milyen díszletet felállítani – ott minden oldaláról megvizsgálhattuk, hogy milyen is színházat csinálni.
Mivel avattak fel a Tanyaszínházban?
– Harmadikos gimnazista koromban felhívtam Magyar Attilát, hogy szeretném kipróbálni a Tanyaszínházat. Meg is kaptam erre a lehetőséget, 2008-ban a Hegedűs a háztetőnben én játszottam a legkisebb lányt. Statisztaként voltam ott, de nekem ez bőven elég volt, hogy egy kívülről mindig is csodálható dolgot láthassak. A mai napig is fontos számomra a Tanyaszínház. Minket párban avattak, akkor voltam kellékes Annus Szabolccsal, így bennünket cefrével avattak fel.
Milyen érzés volt a nagyvárosból visszatérni a kisvárosba?
– Őszintén, az első hónapok minden váltásnál nehezek. Amikor Szabadkára vagy amikor Újvidékre kerültem, az is teljesen más volt. Emlékszem, amikor Budapestre mentünk a féléves részképzésre, azt is rosszul éltem meg – ez olyankor kisebb fizikai megbetegedésben nyilvánul meg, de aztán gyorsan alkalmazkodok. Mindenhol megpróbáltam feltalálni magam. Az idei lesz a nyolcadik évadunk Zentán, és én ma már el sem tudom képzelni, hogy visszaköltözzek a nagyvárosba. Élvezem a kisvárosi életet, élvezem, hogy rövid idő alatt el tudok jutni az egyik helyről a másikra, hogy ki tudok menni a piacra, hogy ismerem az embereket és ők is ismernek engem, főleg azok, akik színházba járnak, szóval én jobban szeretem ezt az életmódot.
Milyen a Zentai Magyar Kamaraszínház tagjai között a kapcsolat?
– Társulatunk az osztályunkból alakult meg, kilencen indultunk Zentán. Közösen szerettük volna a munkát elkezdeni. Időközben a társulatból az egyik legjobb barátom Londonba költözött, a legjobb barátnőm Újvidékre, voltak akik a Kosztolányiba mentek, hiszen ők ott tudtak kiteljesedni. Ezután öten maradtunk, később Szilágyi Áron és Verebes Judit csatlakozott hozzánk, így alkotjuk mi heten a Zentai Magyar Kamaraszínházat. A csapatmunka bizalom nélkül nem működik. Azokkal a fiúkkal, akikkel évfolyamtársak voltunk, most már úgy szoktunk fogalmazni, hogy akár rosszban, akár jóban vagyunk, de házastársi viszonyban vagyunk. Tizenpár éve ismerjük egymást és ezt a kívülállók nem tudják megérteni, hogy milyen ez a viszony. Fél pillantásból vagy mozdulatból tudja a másik, hogy mire gondolsz, ez már szavak nélküli kommunikáció. Más mint a barátság, mint a szerelmi viszony, de hát ezt nem is lehet elmagyarázni. Ez mindenképpen pozitív dolog, ennek is megvan azonban a negatív oldala, mégpedig az, hogy semmit sem tudsz eltitkolni a másik elől.
Ha nem színésznő lennél, mivel foglalkoznál?
– Néha megbánom, hogy nem választottam másik szakmát, hiszen ahogyan idősödik az ember, rájön, hogy egy anyagias világban élünk, persze színészként mi sem panaszkodhatunk. Rájöttem, hogy sokkal szorgalmasabb és tanulósabb vagyok, ezért ma már úgy hiszem, hogy az orvosi egyetemet is be tudtam volna fejezni. Valószínűleg orvos vagy közgazdász lennék.
Miért és mikor kezdtél bele az életmódváltásba?
– Amikor Zentára kerültem, több időm jutott arra, hogy magammal foglalkozzak. Világéletemben erősebb testalkatú nő voltam, meg vagyok is, és ez ellen mindig küzdöttem, hiszen a színpadon is mindig számított az, hogy néz ki az ember. Főleg esztétikai okok miatt fogtam bele. Először életmódváltásba kezdtem, egy diétát követtem, fél éven át étrend-kiegészítő folyadékot ittam, és sok mindent elhagytam az étkezésben, például a tejtermékeket, a cukrot, az alkoholt, a gyümölcsök nagy részét, főleg a zsír alapú étkezést használtam zöldségekkel. Ekkor húsz kilóval voltam kevesebb, utána visszatértem a normális étkezéshez, de emellett elkezdtem sportolni. Öt éve kezdtem el ezzel a sporttal, a crossfit sporttal foglalkozni, és azóta is csinálom. Antal Zoli csoportjában edzek, és a mai napig sem csalódtam ebben a sportban. Nagyon jó érzés, amikor látom magamon, hogy az izomzatom változik, hogy alakulok. Karantén idején nem működhettek az edzőtermek, ezért nagyon hiányzott a csapat.
Milyen sportversenyeken vettél részt?
– Négyszer voltam a magyarországi Spartan versenyen. Egyszer csapatban, kétszer az öcsémmel és az egyik ismerősével, negyedik alkalommal anyukámmal, mivel ő is elkezdett érdeklődni ez iránt, nagyon büszke vagyok rá, hogy végigcsinálta. Hobbi szinten futóversenyekre jártam, ahol a leghosszabb táv 7 km volt. Crossfit versenyen is részt vettem, ahol első alkalommal ötödik lettem. Ezt nagyon rosszul éltem meg, a következő alkalommal azonban annyira akartam győzni, hogy sikerült az első helyet elhozni Open kategóriában.
Mivel töltötted a karantént?
– Igyekeztem mindennap edzeni, az edzőink online tartották az edzéseket, vagy felírták az edzésprogramokat, amelyeket teljesítettem. Először fordult elő, hogy a barátommal kettesben töltöttük a vasárnapokat, mivel azokat a napokat általában mindig a szüleinknél töltjük. Sorozatokat néztem a Netflixen, emellett volt időm a beadandóimra és a vizsgáimra készülnöm, mivel most csinálom a doktorimat.
Mi hat rád motiválóan?
– Szeretem a visszajelzéseket, szeretem, amikor megdicsérnek. Arra törekszem, hogy az élet minden területén maximálisan csináljam azt, amit csinálok, ha én is és a környezetem is elégedett, az jó érzéssel tölt el. Szeretek otthon lenni a családomnál, ők támogatnak, és ez is erőt ad nekem.
Hogyan látod magad öt év múlva?
– Családosan, tehát gyerekekkel. Ha nem is a saját házunkban, de egy olyan helyen szeretnék élni a párommal, ahol lesz saját kertünk, és ahol majd tudok veteményeskertet gondozni, ahol csirkékkel, kutyákkal és macskákkal lesz tele az udvar. Remélem, szakmailag is olyan helyen leszek, ahol jól fogom érezni magam.
