2024. március 28., csütörtök

Példátlan programot ígér a miniszter

Novák Katalin szerint a családok támogatása válságban is megkerülhetetlen

Miniszterként azon dolgozik majd, hogy a járvány miatt se csökkenjen a családok életszínvonala – mondta a Magyar Nemzetben megjelent interjúban Novák Katalin, aki szerint ha a baloldal kerülne hatalomra, elvenné a családoknak járó támogatásokat. Az új tárca nélküli miniszter korábban soha nem látott léptékű otthonteremtési programot ígért, és leszögezte: nem vesznek el a családtámogatásokból.

Novák Katalin (fotó: MTI)

Novák Katalin (fotó: MTI)

„Még soha nem volt önálló miniszteri szintű képviselete a családok ügyének. Most kiemelten fontos, hogy a 2010 óta elért eredményeket megőrizzük, és hogy ne essenek a családok áldozatául annak, ha gazdasági értelemben nehezebb időszak következik. Ráadásul évek óta nő a gyermekvállalási kedv, emelkedik a házasságkötések és csökken a válások száma. Folytatnunk kell, sőt meg kell erősítenünk a munkát” – mondta miniszteri kinevezése kapcsán a Magyar Nemzet budapesti napilap szombati számában megjelent nagyinterjújában Novák Katalin. A nemrég tárca nélküli miniszterré kinevezett magyar politikus leszögezte: „a családok támogatása békeidőben és válságban is megkérdőjelezhetetlen felelősségünk”. Jelezte ugyanakkor, hogy Orbán Viktor kormányfő azt kérte tőle, „adjon bele mindent”.
Novák hangsúlyozta, hogy az elmúlt 10 évben rengeteget bővültek a családtámogatások: 2010-ben 960 milliárd forint jutott erre, ma már csaknem 2700 milliárd; komoly kihívásnak nevezte, hogy a családok életszínvonala ne csökkenjen le drámaian és tartósan.

A családpolitikában eddig elért eredményekről elmondta: az első nyolc hónapban 70 százalékkal több házasságot kötöttek, mint 2010 azonos időszakában, a válások száma hatvan éve nem volt ilyen alacsony, az abortuszoké pedig 30 százalékkal csökkent tíz év alatt, s évtizedek óta nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, mint most.

A tervezett otthonteremtési programról megjegyezte: azt szeretnék, hogy akik ma albérletben élnek, megkapják a lehetőséget, hogy saját tulajdonú otthonhoz jussanak, amit aztán a gyerekeik megörökölhetnek. „Célunk, hogy könnyebben és olcsóbban lehessen építkezni, a vállalásnak ne legyenek aránytalan terhei. Át kell gondolnunk a már meglévő otthonteremtési támogatásokat is” – fogalmazott. Fontosnak nevezte a vidéki otthonteremtést. Úgy vélte: erőssége lenne Magyarországnak, ha a vidék vonzóbb lenne a fiataloknak. Ha valaki tisztességesen megfizetett, értékes munkát végezhet vidéken, akkor sokan azok közül, akik korábban csak Budapesten tudták elképzelni az életüket, talán úgy döntenek, hogy hazamennek – tette hozzá.

Kifejtette: nem alaptalan az a választói félelem, hogy egy kormányváltás esetén a baloldal megszüntetné a családi adókedvezményt és más, családokat támogató intézkedéseket. „Amíg mi leszünk kormányon, Magyarországon családi típusú adórendszer lesz: minél több gyermeket nevel valaki, annál többet tud a jövedelméből megtakarítani és azt a gyermekeire fordítani” – üzente.