2024. április 19., péntek

Tökmag és fűszerpaprika

A törökkanizsai Szabó Róbert harminc holdon termeszt olajtököt – Öntözés nélkül kockázatos a növénytermesztés

Törökkanizsán korábban többen is próbálkoztak olajtök termesztésével, közülük egyedül Szabó Róbert tartott ki, akinél a múlt héten fejezték be tökszüretet. Róbert néhány évvel ezelőtt vágott bele az olajtök-, azaz a tökmagtermelésbe. Nem is olyan régen még több tucat bikaborjú hízott ott, ahol ma a tökmagszárító áll.

Szabó Róbert: A tök mellett az öntözött fűszerpaprikában látom a jövőt (Fotó: Gergely József)

Szabó Róbert: A tök mellett az öntözött fűszerpaprikában látom a jövőt (Fotó: Gergely József)

Honnan jött az ötlet az olajtök termesztésére?

– Néhány ismerősöm elkezdett tököt termelni. Volt egy termeltető, aki szervezte a termelést, felvásárolta és értékesítette a tökmagot. Én is betársultam az olajtök termesztésébe. Amikor a felvásárló nem tudta eladni a tökmagot, valamit kezdenünk kellett a terméssel. Nekiálltunk, és megpróbáltunk piacot találni a magnak, szerencsére sikerült nagy nehezen túladni a tökmagon. Ekkor már Törökkanizsán jószerével csak én termesztettem olajtököt, de nem adtam fel, úgy gondoltam, ha már sikerült értékesíteni, miért ne sikerülne legközelebb is.

– Láttam benne fantáziát, és gépesítettem a töktermelést. A tartományi mezőgazdasági titkárság támogatásával három éve sikerült beszerezni tökmosót és -szárítót, és belevágtunk a nagybani olajtöktermelésbe. A tapasztalat hiánya vagy más probléma lehetett az oka, de például első évben nem kelt ki a tíz holdon elültetett tök. Újravetettük, kitartóak voltunk. Tavaly már húsz hold volt, jól sikerült, paprika után szépen fejlődött. Idén harminc holdra növeltük a tökkel bevetett területet, és a tavaszi szárazság ellenére elég jó termett, a napokban fejeztük be az olajtök betakarítását. Egy hold olajtökből szárítás után háromszáz-négyszáz kiló maghoz lehet jutni, amit tisztítva, színre válogatva három euróért tudunk nagyban értékesíteni.

Szárítás előtt mossák a tökmagot (Fotó: Gergely József)

Szárítás előtt mossák a tökmagot (Fotó: Gergely József)

Mennyire igényes növény az olajtök?

– A tökkel ki lehet váltani a vetésforgóból a napraforgót, ami eléggé kimeríti a talajt. Idén volt búzánk tök után és napraforgó után, és ott, ahol előző évben tököt termesztettünk, egy tonnával magasabb volt a kenyérgabona hozama. Tapasztalatom szerint az ideális vetésforgó így néz ki: tök után búza, utána kukorica, majd jöhet újra a tök. A tökkel az a baj, hogy gazosítja a talajt, ezért jó utána búzával bevetni a földet. Mivel felhagytunk a jószághizlalással, a szalmát becseréljük istállótrágyára, mert hát a tök is meghálálja a tápanyag-utánpótlást. Műtrágyából két mázsát szoktunk szórni a tök alá, mivel az szereti a káliumot, az idén a talaj nitrogénpótlását KAN típusú műtrágyával oldottuk meg, száznyolcvan kilót szórtunk holdanként. Eső kell rá, hogy a növények jól hasznosíthassák a műtrágyát.

Kétszer megekézzük a tököt, és megkapáljuk, de gyomirtót is kell alkalmazni. Az idén meggyűlt a bajunk a levéltetvekkel, nem reagáltunk időben a rovarkártevők támadására, és ez is kihatással volt a termésre. A felsoroltakból is kitűnik, hogy mennyi mindenre oda kell figyelni, és még akkor sem garantált a jó termés, amiből hasznot remélhet a gazda. A szélsőséges időjárással nem tudunk mit kezdeni.

A tök nem meríti ki a termőtalajt, hiszen a földön ott marad a tök összezúzott húsa, csak a három-négy mázsa magot vesszük le. Mindenesetre többféle vetésforgóval próbálkozunk, ültettünk tököt tök után, paprika után, tarlóba, kukorica után. Tavasszal nem volt eső, majd amikor megérkezett a csapadék, felgazosodott a tök, ami addigra már szétfolyt a földön, nem mertük ekézni, hogy ne tapossuk az indákat. A gazosabb parcellákon viszont legalább ötven kilóval kevesebb mag termett holdján.

Tökbetakarítás Szabóék földjén (Fotó: Gergely József)

Tökbetakarítás Szabóék földjén (Fotó: Gergely József)

Hogyan történik a betakarítás és a feldolgozás?

– Korábban a bikahizlalás mellett nagyban termesztettünk fűszerpaprikát, ami azonban sok kézi munkaerőt igényel, és egyre nehezebb munkaerőt találni. Viszont a tökkombájnnal és -szárítóval négyen napi három hold tököt tudunk betakarítani és a magot beszárítani. Ha nincs fennakadás a munkában, akkor délután két órára már a szárítóban van a három holdról behozott tökmag. A szárító gázzal üzemel, ami jelenleg a legolcsóbb energiahordozó erre a célra. A szárítás művelete tizenhat-tizenhét órát vesz igénybe. A nyolcszázalékos nedvességtartalmú tökmagot azután már zsákokba lehet szedni. A száraz tökmag között még ott van a maghártya, a léha és a tök húsának apró, a maggal együtt beszáradt darabkája, amiket ki kell szelektálni. Van egy profi cég, amelyik a héj nélküli tökmagot megszabadítja a hártyától, polírozza a magot, ami ezután már piacképes árunak számít. Becsére hordtuk eddig szelektálni a tökmagot, ahol nemcsak a nem kívánt szennyezőanyagoktól tisztítják meg, hanem még színre is szétválogatják. A magok között vannak fehér színűek, és ezeket különválasztják a többi, sötétzöld színárnyalatú magtól. Akkor nem számít a mag színe, ha olajat sajtolnak belőle, de ha asztalra kerül, akkor abban már nincsenek fehér szemek.

A gázüzemű szárítóba egy tonna mag is belefér (Fotó: Gergely József)

A gázüzemű szárítóba egy tonna mag is belefér (Fotó: Gergely József)

Hajdújáráson van olajgyár, ahol feldolgozzák a tökmagot. Kétféle eljárás létezik: pirítják, és így dolgozzák fel a tökmagot, vagy hidegen sajtolják, de ízletesebb az a tökmagolaj, amelyet pirított magból nyernek. Mi is sajtolunk valamennyi olajat hideg eljárással, de a termés nagy részét értékesítjük. Vannak visszajáró kuncsaftok, azt mondják, a tökmagolaj nagyon jó hatással van a szervezetre, a prosztata működésére, ha reggelente egy kiskanál tökmagolajat elfogyaszt az ember. Az olajra azután legurít egy pohárka pálinkát, és már kész is a gyomorban a töktinktúra. Nálunk a szárított, nem pirított tökmag kilója 500 dinár – mondta a mindig vidám és optimista Szabó Róbert töktermelő.

Az olajtökhöz viszonyítva kisebb területen, nyolc holdon termesztettek Szabóék fűszerpaprikát. Az első szedés a napokban befejeződik, de a terméssel nem lehet dicsekedni – mondja a gazda és a felesége, Gyöngyi, aki a paprikaszedő napszámosakat irányítja a földeken.

– Az idei év nem a paprika éve, tavasszal a paprika kelése idején nem volt megfelelő hőmérséklet, fázott a paprika. Nem volt kedvező az időjárás, ami később is meglátszott a növényeken. Nagyon vegyes képet mutat a paprika az idén. Van olyan parcella, amelyiken mindössze másfél tonna termett holdján, ahol viszont jobban sikerült, ott öt tonna paprika termett. Az istállótrágyával megterített parti földben termesztett paprika szépet mutat, de öntözés nélkül feleannyit terem, mint az öntözött parcellákon.

Az egészség forrása: tökmag, tökmagolaj és fűszerpaprika Szabóék gazdaságából (Fotó: Gergely József)

Az egészség forrása: tökmag, tökmagolaj és fűszerpaprika Szabóék gazdaságából (Fotó: Gergely József)

A növénytermesztés területén miben látja a fejlődési lehetőséget?

– Nagyobb fantáziát látok a fűszerpaprika termesztésének a továbbfejlesztésében, mint az olajtökben, ahol talán már elértük a maximumot, amit ki lehet hozni belőle. Annyit ad az olajtök, mint egy jó kukoricatermés. A fűszerpaprika termesztésében még vannak lehetőségek. Új eljárások alkalmazásával, ikersorra ültetve a paprikát, valamint csepegtető öntözés alkalmazásával jelentős hozamnövekedés érhető el. A múlt évben volt harminc hold paprikánk, és sikerült, olyanok voltak a körülmények, találtunk szedőket is. A tök mellett az öntözött fűszerpaprikában látom a jövőt – mondta Szabó gazda.

Napi három hold tökből szedi ki a magot a tökroppantó (Fotó: Gergely József)

Napi három hold tökből szedi ki a magot a tökroppantó (Fotó: Gergely József)