2024. március 28., csütörtök

Tekerjünk biztonságosan!

Az újvidéki bringások, az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés és az önkormányzat képviselői közös tribünt tartottak, amelyen a biciklisek legégetőbb gondjairól volt szó.

A Kerékpárosok kérdezik a várost elnevezésű tribünt a Közlekedésbiztonsági Központ szervezte a városi Közlekedési és Útkarbantartó Hivatal támogatásával.

Újvidéken nagy hagyománya van a kerékpározásnak, több tízezren bringáznak naponta, de sajnos, nagyon sok baleset történik a biciklisekkel. Svetlana Janković, a Közlekedésbiztonsági Központ képviselője elmondta, a tribünön elhangzott véleményeket, ötleteket továbbítják az önkormányzatnak, és arra kérik a városi vezetést, vegyék figyelembe az itt elhangzottakat, és tegyenek lépéseket a megoldásuk irányában. Hozzátette: a tribünön szó esett azokról a gondokról, amelyekkel a városi kerékpározók naponta szembesülnek, a jelenlévők beszámolót hallhattak a kerékpárosokra vonatkozó közlekedési szabályokról, valamint szó esett azokról a legújabb tervekről is, amelyek az új kerékpárutak megépítését, rekonstrukcióját érintik.

Aleksandar Pavlov, a Városi Közlekedési és Útkarbantartási Hivatal tagja elmondta, jelenleg is folyamatban van az új városi kerékpárutak megépítési projektjének a kidolgozása, és az önkormányzat nagyon sok pénzt fordít a régebbi kerékpárutak rekonstrukciójára.

– Külön munkacsoportot alakítottunk, amely a kerékpárutakról gondoskodik. A városi költségvetésből külön összeget irányoztak elő a hivatal számára, és szorosan együttműködünk a Városi Nagyberuházási és Területrendezési Hivatallal is, mert közösen gyorsabban találunk megoldásokat a kerékpárutak rendezésére – mondta Pavlov.

Marko Trifunović, az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés képviselője kifejtette, az idén prioritásként kezelik a kerékpárutak és az úttest közötti útszegélyek kiegyenlítését, ezenkívül pedig nagy figyelmet szentelnek a várost és a peremvárosi településeket összekötő kerékpárutak megépítésére, rekonstrukciójára. Komolyabb gondot jelent még a Szabadság híd is, mert nem alakítottak ott ki rendes kerékpárutat – olvasható a Dnevnik napilapban.

– Köztársasági szinten újabb témát vetettünk fel, ez pedig a 12 évnél fiatalabbak közlekedésével kapcsolatos. Városi szinten történtek előrelépések, a Futaki úton a kerékpárút rekonstrukciója a befejező fázisába lépett, várjuk, hogy a következő képviselő-testületi ülésen a munkálatok utolsó részére is jóváhagyják a finanszírozást. Elmondhatom, a nagyobb városok közül Újvidék kiemelkedik, ami a kerékpárosok létszámát illeti, szerintem jelenleg több 40.000-en tekernek a tartományi székvárosban – mondta Trifunović.

Marija Blažić, az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés tagja hangsúlyozta, a bringások leginkább akkor szenvednek sérülést, amikor a személygépkocsi-vezetők nem tartják be a szabályokat. Hozzátette: városi szinten kell megszervezni a folyamatos közlekedésbiztonsági előadásokat a közlekedők számára, elsősorban a gyermekeknek.