2024. április 20., szombat
EURÓPAI SZUPERKUPA

A Bayern Európa legjobbja

A vártnál jóval nehezebben ugyan, de végül a papírformának megfelelően a német Bayern csapata nyerte meg a 2020-as Európai Szuperkupát, miután Hans Flick fiai a döntőben hosszabbítás után 2:1 arányban felülmúlták a spanyol Sevilla együttesét. A koronavírus-járvány terjedése óta ez volt az első, UEFA égisze alatt rendezett meccs, ahova nézőket is beengedtek: a Puskás Aréna befogadóképességének 30 százalékát használták ki, így a helyszínen 15 ezren követték a rangadót. Julen Lopetegui gárdája a teljes pályás letámadással alaposan meglepte a bajorokat, s olyasvalamit vitt véghez, amit február óta senki: a rendes játékidőben nem kapott ki a Bundesliga- és BL-győztes alakulattól. Mindez valószínűleg cseppet sem vigasztalja az andalúziai legénységet, hiszen hiába Ocampos tizenegyese az első félidőben, a müncheniek Goretzka révén hamar egalizáltak. A második játékrész sevillai helyzetekkel rajtolt, ám ezt követően a Bayern két gólt is rúgott, amit a VAR jogosan érvénytelenített. A kétszer tizenöt perces hosszabbításban a csereként beállt en-Nesziri eldönthette volna a trófea sorsát, de Neuer bravúrral hárított. A 104. percben Bono rossz helyre ütötte ki a labdát, Javi Martínez pedig a hálóba bólintotta a játékszert. Hosszú idő után a Sevilla volt az első együttes, amelyik megmutatta, fel lehet venni a versenyt a bajorokkal, de végül a spanyolok is alulmaradtak.

A Bayern története során másodszor hódította el az Európai Szuperkupát. Lewandowskiék gyűjteményéből már csak a klubvilágbajnoki cím hiányzik, a viadalt viszont nem biztos, hogy megrendezik, mert a járvány miatt több kontinentális sorozatot is félbeszakítottak.

Európai Szuperkupa: Sevilla–Bayern 1:1 (h. u. 1:2)

EURÓPA-LIGA

Tizenegyesekkel a Fehérvár

Csütörtökön este az El-selejtező 3. körével folytatódott a második számú nemzetközi kupasorozat. A játéknapon két szerbiai és egy magyar csapat volt érdekelt, ám a továbbjutás csak utóbbinak sikerült. Érdekes közjáték volt a Shkëndija–Tottenham meccsen: az északmacedónok 5 centiméterrel alacsonyabb kapukat tettek pályára, de a londoniak hálóőrei észlelték a turpisságot, Mourinho pedig azonnal intézkedett. A párharcot az angol 3:1-re nyerték meg.

Az El-selejtező rájátszásában szintén egymeccses összecsapások döntenek a csoportkörbe jutásról. A Fehérvár ellenfele október 1-jén a Standard lesz.

Európa-liga-selejtező, 3. kör, érdekesebb eredmények: Charleroi–Partizan 1:1 (h. u. 2:1), Standard–Vojvodina 1:1 (h. u. 2:1), Fehérvár–Reims 0:0 (11-esekkel 4:1), Mura–PSV 1:5, Riga–Celtic 0:1, Granada–Lokomotiv (T) 2:0, Shkëndija–Tottenham 1:3, Wolfsburg–Desna 2:0, Milan–Bodø 3:2, Sporting–Aberdeen 1:0, Willem II–Rangers 0:4.