2024. április 19., péntek

Szent László palástja, Zrinyi szablyája

Horvátország és Magyarország közös kulturális örökségét bemutató kiállítás nyílt Zágrábban

Nyolcszáz év közös kulturális öröksége címmel nyílt kiállítás csütörtökön Zágrábban a Magyar Nemzeti Múzeum és a Klovićevi Dvori Galéria közös rendezésében.

– Csak úgy vagyunk képesek közös jövőt építeni, ha tisztában vagyunk közös múltunkkal, mert a jövő a múltban fogant meg – fogalmazott a megnyitón Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve, hogy a tárlat mérföldkő ebben a folyamatban. – Bár a XX. század történelmi eseményei, tragédiái elválasztották egymástól a két nemzetet, fontos, hogy a ma élő generációk megismerjék az ezeréves közös történelmet, azt, hogy hogyan segítette egymást a két nemzet, hogyan küzdött testvérként, vállt vállnak vetve – hangsúlyozta a miniszter.

A tárlat 306 műtárgya között – amelyek közül 106 magyar gyűjteményekből származik – szerepel Zrínyi Miklós szablyája és sisakja, amely a Bécsi Szépművészeti Múzeumból érkezett a galériába, valamint Horvátország legrégebbi, piros-fehér kockás címeres zászlója 1647-ből, amelyet az Esterházy Magánalapítványtól kölcsönöztek a kiállításra. Megtekinthető lesz továbbá Szent Lászlónak a zágrábi katedrálisban őrzött palástja, valamint Szent István koponyaereklyéje is.

Az érdeklődők megismerhetik még Munkácsy Mihály Az agár című festményét és Vlaho Bukovac horvát festő Dubravka című alkotását, amelyet legutóbb 1894-ben láthatott a zágrábi közönség. A festményt az 1896-os budapesti millenáris kiállításon vásárolta meg a magyar állam, és a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéhez tartozik.