2024. április 20., szombat

A Bolyai csapata bronzérmes lett

Budapesti, felvidéki, vajdasági és székelyföldi osztályok a Határtalanul vetélkedő dobogóján

Budapesti, felvidéki, vajdasági és székelyföldi osztályok győzelmével ért véget a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett Nagy Nyári Határtalanul Vetélkedő, amelynek döntőjét a járványhelyzet miatt online tartották.

A vetélkedő első helyezettje a budapesti Szent Benedek Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapata lett. A második helyen a felvidéki Királyhelmeci Gimnázium végzett, a harmadik helyen pedig holtverseny alakult ki egy vajdasági és egy székelyföldi csapat között: Zentáról a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium csapata, Csíkszeredából pedig a Márton Áron Főgimnázium csapata nyerte el a bronzérmeseknek járó díjat.

 A vetélkedő több tízezer fiatalt mozgatott meg az anyaországban és határon túl, a versenyzők a magyar történelem, irodalom, néprajz, földrajz területén tehették próbára tudásukat. A feladatokat összekötötte az összetartozás üzenete.

 A virtuális vetélkedőt a diákok a Határtalanul Program közösségi felületein követhették élőben, az eseményen tinisztárok és neves művészek is szerepeltek, többek közt St. Martin, Rakonczai Viktor, Pál István „Szalonna”, a székelyudvarhelyi Baba Monyo zenekar. A verseny legjobbjai pénzjutalomban és értékes nyereményekben (az osztálynak szóló hétvégi kirándulásban, ajándékcsomagokban) részesülnek.

 A 2019 végén meghirdetett Határtalanul középiskolai vetélkedővel és a 2020-as Nagy Nyári Határtalanul Vetélkedővel a nemzetpolitikai államtitkárság már több mint 100 ezer fiatalt ért el. A program célja, hogy a tanulás és a verseny mellett elősegítsük az anyaországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolaterősítést.