Idén e tárca keretei között, Trianon századik évfordulója alkalmából többször írtunk az 1920. április 16-án elkezdődött vasutassztrájkról és az azt követő fegyveres felkelésről. Azt is igyekeztünk bemutatni, hogy elbocsájtás és kiutasítás lett a sorsa azoknak, akik városunkban munkabeszüntetéssel tiltakoztak a trianoni békeszerződés ellen. Sajnos a szabadkai magyar vasutasok elleni retorziók a trianoni békeszerződés aláírása után sem szűntek meg. A délszláv állam hatóságai 1920 őszén a vasutasok vékonyka pénztárcájára mértek csapást.
A Bácskai Hírlap 1920. szeptember 12-ei száma arról számolt be, hogy a vasútügyi minisztérium megvonta a nyugdíjas vasutasok drágasági pótlékát, és az a hír járta, hogy a nyugdíjak kifizetését is beszüntetik. A szabadkai nyugdíjas vasutasok értekezletet tartottak, és úgy határoztak, hogy küldöttséget menesztenek a vasúti igazgatósághoz. A küldöttség fel is kereste a vasútigazgatót és a helyettesét, de érdemi választ nem kaptak tőlük.
„Mindketten azt válaszolták, hogy a nyugdíjügy intézése dr. Panics Antalra van bízva, majd az adja meg a választ. Be is hívták dr. Panicsot, a jogügyi osztály főnökét, aki olyan feleletet adott a szegény, öreg vasutasoknak, attól koldulni mehetnek Amerikába. Panics, aki a napokban tért vissza Zagrebből, azzal a szóval kezdte, hogy szomoru a nyugdíjasok helyzete, s ezen kevés kilátás van segíteni, mert a nyugdíjalap állandóan deficittel dolgozik. Ennek az az oka – mondotta Panics – hogy a magyar kormány 1917-ben alaposan felemelte a vasutasok illetményeit, rengeteg vasutast nyugdíjba küldött, ami lassanként azt eredményezte, hogy a nyugdíjalap tizenhét millió korona deficittel zárult. Jugoszlávia szintén nehéz helyzetben van, s nincs olyan körülmények között, hogy fizethesse a nyugdíjat, úgy hogy kilátás van arra, hogy a drágasági pótlék megvonása után már a jövő hó elsejétől a nyugdíjat is beszüntetik. Végül azt ajánlotta a nyugdíjasoknak, hogy valamennyien még idejében menjenek át Magyarországba, ahol van nyugdíj és fizetik is azt.
A nyugdíjasok azt válaszolták, hogy sokat a csekélyke kis birtoka vagy ingatlana köt ide, az ingóságot sem engedik elvinni, élelmiszert egyáltalán nem engednek magukkal vinni, sokan szabadkai illetőségűek, itt a rokonságuk, mások viszont annyira öregek és tehetetlenek, hogy nem képesek elmenni.
– Akkor forduljanak a kormányhoz – volt a válasz –, mert mi nem tudunk segíteni, mi azt csináljuk, amit a forgalmi miniszter elrendel – írta a tárgyalásról a Bácskai Hírlap.
Azt, hogy a jogügyi osztály vezetője mennyire komolyan is gondolta azt, hogy a vasutasok menjenek át Magyarországra, azt egy szeptember 22-ei hír adja tudtunkra.
„A szabadkai vasútigazgatóság tegnap bekérette az összes szabadkai nyugdíjas vasutas névjegyzékét, s azt átküldte a rendőrségnek. A mi értesülésünk szerint arról van szó, hogy kiutasítják az összes penzionált vasutasokat. Ez a rendelkezés 619 vasutas családot érint.
Ez az eljárás igen praktikus akkor, amikor a vasut a nyugdíjasoktól akar szabadulni. Egyszerűen eltávolítják azokat, akik terhet jelentenek a vasutnak.
A nyugdíjas vasutasok eltávolítását természetesnek találjuk dr. Panics Antal osztályfőnöknek azon kijelentése után, hogy a nyugdíjas vasutasok, ha nem akarnak éhen halni s ha nyugdíjigényüket érvényesíteni akarják a vasuttal szemben, akkor menjenek át Magyarországba.” – írta a Bácskai Hírlap.
A szabadkai napilap az elkövetkező napokban nem adott hírt vasutasok kiutasításáról. Talán csak a juttatásaikért harcoló nyugdíjasokat próbálták ily módon megfélemlíteni. Október 5-én aztán a vasutasokat sújtó újabb elvonásokról írt a Bácskai Hírlap. A vasúti igazgatóság ezúttal „a nyugdíjasok esedékes negyedévi családi pótléka felének kifizetését” tiltotta le „minden előzetes értesítés nélkül”.
„Ezek az öreg vasutasok egy emberöltőt töltöttek el a vasut szolgálatában, a fizetésükből mindig levonták a nyugdíjalapra a járulékokat s most egyszerűen – koldusbotot nyomnak a markukba.”– jegyezte meg keserűen a Bácskai Hírlap.
