2024. április 19., péntek

Egyéves lett az ingyenes jogsegély

Óbecsén az idén több mint kétszázan igényelték az önkormányzat ezen szolgáltatását

Az idei évben eddig több mint 200-an szerettek volna élni az ingyenes jogsegélyszolgálat lehetőségével Óbecsén, és mintegy hetven polgárt képviselt ingyen egy ügyvéd. A rászorulók főleg családi, örökségi, kötelmi, vagyoni és munkajogi kérdésekben keresik fel Sági Máriát, az ingyenes jogsegélyszolgálat jogászát.

A községháza négyes irodájában 8 és 14 óra között van ügyfélfogadás (Ótos András felvétele)

A községháza négyes irodájában 8 és 14 óra között van ügyfélfogadás (Ótos András felvétele)

Sági Mária elmondása szerint a polgárok bírósági ügyekben vagy más állami, illetve hatalmi szervekben folytatott eljárásokkal kapcsolatosan fordulhatnak hozzájuk, nekik tudnak általános jogi felvilágosítással szolgálni az adott területről, a döntési módról, a per békés rendezésének a lehetőségéről, az ítélet végrehajtásáról, a közigazgatási eljárás elindításának az okairól és feltételeiről, valamint az ingyenes jogi támogatásról – ez utóbbival nem élhetnek a polgárok például gazdasági perek esetében, becsületsértés miatt indított kártérítési ügyekben vagy bizonyos szabálysértési eljárásokban.

A jogsegélykérelem pozitív elbírálása esetén az ügyfelet ingyenes segítséget nyújtó ügyvédhez, közjegyzőhöz vagy közvetítőhöz irányítja a szolgálat. Óbecse község területén jelenleg 26 ügyvéd foglalkozik ingyenes jogsegéllyel, és bár egy a Danas hasábjain megjelent cikk szerint az alacsony térítés miatt Szerbiában sok olyan ügyvéd elutasítja az önkormányzattól hozzájuk küldött polgárok képviseletét, akik korábban jelentkeztek erre a szolgáltatásra. Sági Mária szerint ilyen eset Óbecsén még nem fordult elő, legfeljebb az ügyvédek naprakészsége volt olykor kifogásolható. A következő költségvetési módosítással végül 300 ezer dinár jut majd 2020-ban ingyenes jogsegélyre Óbecsén.

Az ingyenes jogsegélyről szóló törvény tavaly szeptember 1-jén lépett hatályba. Az ingyenes jogsegély fogalma a törvény értelmében jogi tanácsadást, továbbá beadványok elkészítését, a jogi képviseletet és a védelmet foglalja magába. A polgárok kérelmüket az ingyenes jogsegélyszolgálatnak kell címezzék (Felszabadulás tér 2.), de elküldhetik a sagi.maria@becej.rs címre is. Bővebb felvilágosítással a 064/ 89-59-055-ös telefonszámon szolgálnak.