2024. április 19., péntek
EURÓPA-LIGA

Belgiumi kirándulások

A Vojvodina eddig csak a bajnokságban lépett pályára (Fotó: Beta)

A Vojvodina eddig csak a bajnokságban lépett pályára (Fotó: Beta)

A BL-selejtezős párharcok után ma az Európa-ligáé lesz a főszerep: csütörtökön összesen 34 meccs kerül megrendezésre, két szerbiai és egy magyar csapat részvételével. Időrendben a Fehérvár Reims elleni csatája lesz az első (18 óra). A piros-kékek egyelőre veretlenek (2 győzelem, 2 döntetlen) az NB I.-ben, a tabella élén állnak, az El-ben pedig az ír Bohemianst, illetve a máltai Hibernianst ejtették ki Nikolićék. A zentai futballista az utóbbi időben régi formáját idézi, így akár a franciák ellen is veszélyes lehet az ellenfél kapujára.

A szerbiai együttesek közül előbb a belgrádi Partizan lép pályára (19 óra). Miközben a fekete-fehérek a bajnokságban a C. zvezda elleni üzengetéssel vannak elfoglalva, a belga Charleroi tárt karokkal várja a fővárosi gárdát. A Partizan eddig nem volt túl meggyőző az El-ben: a lett RFS-t minimális arányban (1:0), a moldovai Sfîntult csak hosszabbításban tudta legyőzni a szuperligás együttes. A Charleroi mindeközben 6-ból 6 meccset nyert a belga élvonalban. A Vojvodina most csatlakozik az európai kupaporondhoz, de az újvidékieket rögtön mély vízbe dobta a sorsolás: a Szuperliga dobogóján álló csapat szintén Belgiumba, a liège-i Standardhoz látogat (20 óra). Mindkét szerb klubnak és az egész bajnokságnak jó erőfelmérő lesz az aktuális összecsapás, hiszen a Standard a Charleroi mögött a második a nemzeti versenyfutásban.

A selejtező 3. fordulójában egymeccses párharcok döntenek a továbbjutásról.

BAJNOKOK LIGÁJA

Szoboszlai kulcsszerepben

Kedden este lejátszották a BL-selejtező rájátszásának első felvonását. Magyar szempontból a legfontosabb a Salzburg idegenbeli 2:1-es győzelme a Makkabi Tel-Aviv ellen: Szoboszlai tizenegyest értékesített, csapata pedig hátrányból fordított. A visszavágókat jövő szerdán játsszák.

BL-selejtező, 4. forduló, 1. mérkőzés: Krasznodar–PAOK 2:1, Makkabi Tel-Aviv–Salzburg 1:2, Slavia–Midtjylland 0:0.