2024. március 28., csütörtök
NBA

Életben maradt a Nuggets

Jamesék 20 pontos hátrányból is közel jártak a fordításhoz (Fotó: Beta/AP)

Jamesék 20 pontos hátrányból is közel jártak a fordításhoz (Fotó: Beta/AP)

Úgy látszik, az orlandói buborékban zajló NBA-rájátszásban a Denver csapata szinte kivétel nélkül olyan mérkőzéseket tud játszani, amelyeken egyik fél tetemes előnnyel rendelkezik, majd ezt kiengedi a kezéből. A Lakers elleni főcsoportdöntő harmadik meccse annyiban azért eltért a szokásostól, hogy ezúttal Nikola Jokićék építettek fel komoly, nem egyszer húszpontos előnyt (91:71, 97:77) az utolsó 10-12 percre fordulva, hogy aztán mégis izgalmas végjáték következzen. A kiegyenlített első periódus (29:27) után a két középső negyedben a Denver közelről és távolról is hatékonyan dobott, emellett sok betörést csak faulttal tudtak megakadályozni LeBron Jamesék, így a Nuggets gyakran kapott büntetőt, amelyeket magas hatékonysággal értékesített. A szokásos húzóemberek, Jokić és Jamal Murray mellett az általában védekezésben jeleskedő Jerami Grant játszott nagyot, a padról pedig Monte Morris és Michael Porter Jr. is fontos kosarakat hozott. A Lakers azonban nem véletlenül számít az első számú bajnoki favoritnak idén, a Taviak a negyedik felvonás elején megrázták magukat, és a James–Anthony Davis duó vezetésével 19:2-es futást produkáltak, ami után, hajszálpontosan a negyed közepén, mindössze 3 ponttal ment a Denver (99:96). Az összeomlás azonban nem történt meg denveri részről, néhány fontos kosárral – többek között egy jóval a triplavonal mögül érkező Murray-hármassal – fokozatosan visszaállt a viszonylag kényelmes Nuggets-előny, így az utolsó percekben már nem kellett izgulnia Mike Malone edzőnek és csapatának. A győztesnél Murray 28 ponttal és 12 gólpasszal, Grant 26, Jokić 22 ponttal és 10 lepattanóval zárt, a Lakersnél James tripla dupláig (30-10-11), Davis 27 pontig jutott.

NBA, főcsoportdöntő, nyugat: Denver–LA Lakers 114:106 (1:2).

Jordan NASCAR-csapatot alapít

Az autóversenyző Denny Hamlinnel közösen saját csapatot alapít a hatszoros NBA-bajnok Michael Jordan, a csapat az egyesült államokbeli NASCAR sorozatban szerepel majd. A hírről a háromszoros Daytona 500-győztes Hamlin számolt be, hozzátéve, hogy pilótájuk a mezőny jelenlegi egyetlen afroamerikai versenyzője, Darrell „Bubba” Wallace lesz. Michael Jordannel 11 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg az akkori Charlotte Bobcats kosárlabdacsapat egyik meccsén, és hamar jó barátok lettünk, most pedig ezt a kapcsolatot emeljük új szintre” – írta a közösségi médiában a 39 éves Hamlin, aki az egyik esélyese a NASCAR idei bajnoki címének.
A versenysorozat szabályai lehetővé teszik, hogy egy versenyzőnek egy másik csapatban tulajdonrésze legyen. Jordan főtulajdonosa lesz az új istállónak, amely jövőre kezdi meg szereplését a sorozatban, nevét és főszponzorát pedig Hamlin közlése szerint később jelentik be. Az 57 esztendős Jordan az NBA-ben szereplő Charlotte Hornetsnek is a tulajdonosa.