2024. március 29., péntek

Kiállás az élet értékéért

Újvidék polgárai mától november 1-jéig csatlakoznak a 40 Nap az életért kezdeményezéshez – hallottuk a 40 Nap az életért ökumenikus és imádságos pro-life kezdeményezés újvidéki szervezőcsapatának összejövetelén. Hétfőn este a tagok, a székvárosban tanuló egyetemisták a Ferences Rendház Bonaventurianum Kollégium termében tartotték meg a találkozót.

A kezdeményezést – amelynek szervezői a fiatalok – minden korosztály tagjai támogathatják (Bozsoki Valéria felvétele)

A kezdeményezést – amelynek szervezői a fiatalok – minden korosztály tagjai támogathatják (Bozsoki Valéria felvétele)

Dr. Harmath Károly OFM atya áldása, valamint Daniel Katačić atya biztatása után –, hogy a polgárok kapcsolódjanak be a kezdeményezésbe, és jöjjenek el a virrasztásra – Andrija Blesić és Nikoleta Malenić ismertette a kezdeményezés céljait, és az életért való kiállásra buzdították az érdeklődőket. Az összejövetel végén Vesna Radek az ökumenikus viszonyok eredményeiről számolt be.

Az életért való kiállás negyven napja alatt mindennap 6.30-tól 9.30-ig békés imavirrasztás lesz a Betanija Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika előtt, valamint közösségekben is imádkoznak és böjtölnek azok, akik kiállnak az élet értékéért. A kezdeményezés szándékára ma 18 órakor három újvidéki templomban – a Mária neve templomban, a Kapisztrán Szent János-templomban, valamint a Péter és Pál szent apostolokról elnevezett görögkatolikus templomban – szentmisét mutatnak be a tisztelendő atyák.

Eddig 61 ország 855 városában különböző keresztény felekezetekből összesen egymillió ember imádkozott az abortusz megfékezéséért. A Bibliára alapozott kezdeményezés ugyanis egybegyűjti minden keresztény felekezet tagjait a meg nem született gyermekek védelmében. Ők imádkoznak, böjtölnek, azoknak a nőknek a gyógyulásáért, akik abortuszon estek át, az abortuszt végző egészségügyi dolgozók megtéréséért, valamint azokért a politikusokért és aktivistákért, akik a művi vetélés szószólói és előmozdítói. E kezdeményezés az életért lelki-szellemi, erkölcsi és konkrét anyagi támogatást kínál minden édesanyának és édesapának, aki azon gondolkozik, illetve aki eldöntötte, hogy elvetéli a gyermekét.

– Ezt az akciót az idén, a nagyböjt idején a fiatalok indították a székvárosban – nyilatkozta olvasóinknak Daniel Katačić atya, a Mária neve templom káplánja. – Ők az abortusz elkövetésének vétkét egy nagyon elterjedt bűnként értelmezik, amelynek során emberek sokkal több embert halálát okozzák, mint amennyi ember meghalt az eddigi háborúkban. Örülök, hogy a keresztény fiatalok már most úgy élnek, hogy vallják, az élet a fogamzás pillanatától a halál bekövetkeztéig Isten ajándéka, és önakaratból nem vehető el, ha mi erről másképpen döntünk. Nálunk az abortuszvégzés legális, emiatt talán a polgárok nem mernek kimenni az utcára, békésen, imádsággal tanúsítani, hogy az életet támogatják, nem a művi vetélést. Papként boldogan látom, hogy a fiatal nemzedékek erről nem félnek tanúságot tenni olyan közösségben, ahol keresztény meggyőződésünkkel ilyen szempontból kisebbségben vagyunk.

A székváros polgárai a közösségi oldalakon jól fogadták az első kezdeményezést, amelyet az idén február 26-án tartottunk, de ezeket a koronavírus-járvány miatt nem tudtunk befejezni – mondta Daniel Katačić.

Akik támogatni szeretnék a békés, imádságos kezdeményezést, szándékukat jelezhetik e-mailben a 40danazazivotns@gmail.com címre, vagy Nikoletának a 062/86-29-758 telefonszámon.