2024. március 29., péntek

Nemes Z. Márió kapja a Csáth Géza-díjat

Nemes Z. Márió költő, kritikus, performer, esztéta, a hungarofuturista mozgalom ismert alakja kapja idén a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) 2020. évi Csáth Géza-díját – közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.

Nemes Z. Márió a kortárs irodalom egyik legmarkánsabb hangú és egyedi írásművészetet kidolgozó szerzője. Műveihez nem a szubjektumcentrikus értelmezési mód juttat igazán közel, írásművészetét kezdettől meghatározza a poszthumán keretezés és nézőpont – fogalmaz a közlemény.

A Csáth Géza-díjat szeptember 25-én, pénteken kora este adja át a FISZ a Neurológiai Klinikánál, a laudációt Gerőcs Péter író tartja. Az elismerés mellé fél disznót és egy névre szóló hentesbárdot kap a díjazott.

Az elismerést olyan kísérletező alkatú, széles látókörű költő, író, irodalomtörténész, műfordító kaphatja meg, akinek a munkássága méltó Csáth Géza szellemiségéhez. A díjat kizárólag magánszemélyek, az adott év kuratóriumának tagjai finanszírozzák. 2016-ban Kabai Lóránt, 2017-ben Orcsik Roland, 2018-ban Csehy Zoltán, 2019-ben Terék Anna kapta a díjat.

Az idei díjátadó után a szervezők és a látogatók közösen sétálnak át a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) árkádjai alatt megszervezett, Csáth Gézára reflektáló pop-up kiállításra. Interaktív tárlatvezetés, Hoppál Basspoetry Mihály zenéje, Lukács Flóra, Urbán Bálint és a Kovács ikrek (Kovács Dominik és Kovács Viktor) felolvasása színesíti a programot.

A kiállításon bemutatott kortárs műalkotások Csáth Géza szorosan összefonódó területeire, a pszichoanalitikára és az írásaira koncentrálnak, valamint kiemelnek egy-egy, az írásaiban megjelenő, többször visszatérő témát.

A világszerte ismert külföldi művészek videómunkái mellett fiatal magyar alkotók installációi lesznek láthatók, amelyek egy része kifejezetten erre az alkalomra készült. A kiállító művészek között van Borsos Lőrinc, Douglas Gordon, Metzing Eszter, Pipilotti Rist és Tillmann Hanna – olvasható a közleményben.