2024. március 28., csütörtök

Könyvet otthonra

Átvették az adományokat a muzslyai családok

Megérkeztek Muzslyára azok a könyvcsomagok, amelyeket az anyaországból biztosított a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a muzslyai Don Bosco Családok Egyesületének, az adományt a hétvégén osztották ki az Emmausz Fiúkollégium udvarán.

(Kónya-Kovács Otília felvétele)

(Kónya-Kovács Otília felvétele)

A Magyar Kormány és az Emberi Erőforrások minisztériuma jóvoltából több ezer könyv kerül a Kárpát-medencében élő családokhoz, ebben néhány szervezet – a KCSSZ, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ közreműködik.

A Könyvet – otthonra program keretében a legfiatalabbaknak szánt kötetek között kizárólag magyar szerzők művei találhatók, így a csomagokban Kaffka Margit, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Lackfi János, Kovács András Ferenc művei is megtalálhatók.

Muzslyán összesen 47 könyvcsomag talált gazdára, a jól összeválogatott és csomagolt könyvek nagy örömet szereztek a családoknak, hiszen egészen a kicsi gyermekeknek, de a nagyobbacska csemetéknek, sőt a kamaszoknak, felnőtteknek is található volt benne megfelelő olvasmány.