2024. április 20., szombat

A sokoldalú kurkuma

Nem csupán fűszernövény, az egészség megőrzésében is jótékony hatást fejt ki

A kurkuma nem tartozik a magyar ízekhez, viszont a Távol-Keleten nagyon is közkedvelt, és nem csupán a gasztronómiában, hanem a gyógyászatban is. Az újabb technológiákkal már azt is el lehet érni, hogy ne feltétlenül az ételbe kerüljön. Kapszula formájában is hozzá lehet jutni és ilyen módon a szervezetbe vinni.

A Biovital 2015 óta forgalmaz étrend-kiegészítő termékeket. Előállításuk során az elsődleges szempontnak azt tartják, hogy adalékmentesek legyenek. A kapszulák ezért átlátszóak – így is kerülve a színezőanyagokat –, és minden esetben kizárólag a hatóanyagokat tartalmazzák. A kurkumakapszula volt az első, amivel a piacra léptek, és miután nagy sikert aratott, tovább bővítették a termékcsaládot kurkumakrémmel, továbbá csontok erősítésére, májregenerálásra, menopauzára és PMS-re, valamint prosztataproblémákra ajánlott termékekkel. Ótott Fodor Andreának, a Biovital étrendkiegészítő termékeket forgalmazó vállalkozás vezetőjének elmondása szerint nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak. Az új termékek fejlesztésénél szem előtt tartják, hogy milyen problémákkal küzdenek az emberek, mivel könnyíthetik meg a mindennapjaikat, hozzájárulva ezáltal az egészséges életvitelükhöz.

A termékek az Európai Unióból származnak, GMP minősítésű üzemben készülnek, a legszigorúbb előírásoknak megfelelve. Minden termékük be van jegyezve az egészségügyi minisztériumnál, és gyógyszertárakban is kapható. Ótott Fodor Andreát a kurkuma hatásairól kérdeztük.

Valójában mi a kurkuma?

– A kurkuma, tudományos nevén Curcuma longa, a gyömbérfélék családjához tartozó, Délkelet-Ázsia trópusi területein, valamint Kínában és Indiában őshonos fűszer- és gyógynövény. A gyöktörzsében találhatók a kurkuminoidok, közülük az egyik legjelentősebb hatóanyag a kurkumin, ami gyulladáscsökkentő hatással bír. A kurkuma fűszert a növény sárga belsejű gyökérzetéből nyerik. A gyökeret és a szárat megszárítják, aprítják, sajtolják, az ilyenkor kiszivárgó levet pedig gyógyitalként fogyasztják. Szárát főzve, majd szárítva porrá őrlik, és fűszerként használják.

Milyen jótékony hatásokat tulajdonítanak neki? Mi az orvosok, a szakemberek véleménye a kurkumáról?

– Az indiai gyógyászatban elsősorban emésztésre ható és vértisztító szerként alkalmazzák, de adják láz, fertőzések, ízületi panaszok és májbetegségek ellen, zsíros ételek utáni teltségérzetre, gyomorégésre, felfúvódásra, bélgörcsökre és méregtelenítésre. Az indiai ájurvéda orvoslás számára 6000 éve nem titok, hogy a kurkuma számos betegséget megelőz és gyógyít, ennek nyomait írásos emlékek is őrzik.

A nyugati orvoslás az 1990-es években kezdett célzottan foglalkozni a kurkumával. A kutatások középpontjában nem is a kurkuma, hanem a növény élénksárga színét adó hatóanyag, a kurkumin, a sárga demetoxi-kurkumin és bisdemetoxi-kurkumin polifenol vegyületek, valamint származékaik, a kurkuminoidok állnak. Immár több ezer tudományos vizsgálat és publikáció alapján az ősi tudás igazolódni látszik, mert az anyag a legtöbb sejt biokémiai reakcióinak láncolatában, fontos helyeken beavatkozva, csodálatos eredményeket hozott.

Kiknek ajánlatos fogyasztani a kurkumát?

– Az alternatív gyógyászatban számos területen használják. Ízületi gyulladáscsökkentő hatással bír, így segít fenntartani az ízületek, csontok egészségét. Vérkeringés javítására, vérömlenyek oldására, vérrögök kialakulásának meggátolására is alkalmazzák, csökkentve ezáltal a trombózis és az infarktus kialakulásának lehetőségét. A kurkuma serkenti a zsíranyagcserét, segítve az epeváladék kiürülését az epehólyagból, emellett koleszterincsökkentő, étvágyjavító, és enyhíti az emésztési zavarokat is. A májat is védi, a májsejtek fehérje-anyagcseréjét segítő hatása révén. Antibakteriális hatást is kifejt, semlegesíti a testben a mérgeket. Gátolja a gyulladást keltő leukotrién anyag képződését, ezért javulást hoz különböző gyulladásos, főleg reumás és egyéb ízületi betegségeknél. Vízhajtó, tehát jótékonyan hat a vese működésére, hozzájárul a vérzsírszint normalizálásához, az erek karbantartásához. Csökkenti a vércukorszintet, a cukorbetegségben szenvedőknek azonban főleg a gyulladásos szövődmények megelőzése érdekében érdemes szedniük. Újabb kutatási eredmények az Alzheimer-kór és egyéb időskori demenciák elleni jótékony hatását látszanak megerősíteni.

Mikor nem tanácsolják a kurkuma fogyasztását?

– Epehajtó hatása miatt a kurkumakapszula nem javasolt epeköves betegeknek. Véralvadásgátló gyógyszereket szedőknél pedig fokozhatja a vérzések kockázatát. Az állapotos nőknek sem ajánlják, mert méhösszehúzódást válthat ki.

Milyen formákban kapható a kurkuma? Hogyan és mennyit célszerű belőle fogyasztani?

– A kurkumintartalom annak a függvénye, hogy hol és milyen körülmények között terem a kurkuma. Átlag 5 százalékos kurkumintartalom a jellemző, ez azonban az előbbi tényezők miatt 2 és 5 százalék között is ingadozhat. A kurkumin zsírban oldódó, nehezen felszívódó vegyület, ezért ajánlatos zsíros étellel együtt fogyasztani. Viták folynak az adagolás, felszívódás tekintetében. A koleszterinszint-csökkenéshez napi 500 mg kurkumint, a rákellenes hatás eléréséhez naponta több mint 1800 mg-nak a bevételét javasolják egyesek. Jóllehet az indiaiak pazarlóan sok kurkumát esznek, legalább a negyvenszeresét. A fűszer csak 5 százalékban tartalmazza a hatóanyagot, és mivel nem lehet naponta két evőkanálnyi kurkumát lenyelni, ezért ajánlott kapszulába zárt, koncentrált formában bevinni a szervezetbe. Egyes készítmények, kivonatok akár 95 százalékban tartalmazzák a kurkuma hatóanyagát, a kurkuminoidokat. Minden esetben étkezés után kell bevenni a kurkumakapszulát. Amennyiben valaki nem bírja lenyelni a kapszulát, válassza szét, tegye bele joghurtba, és igya meg.

Térségünkben mennyire van jelen a kurkuma a köztudatban? Keresik-e az emberek? Fontos-e hangsúlyozni azt, hogy nem gyógyszerről, hanem táplálékkiegészítőről van szó?

Már sokan hallottak a kurkumáról és jótékony hatásairól. Számos cikk jelent meg a nyomtatott médiában, szaklapokban és tévéműsorokban is gyakran említik. Akik ismerik, azok keresik és fogyasztják. Szerintem az emberek eléggé tájékozottak, tudatában vannak annak, hogy a kurkuma gyógynövény, a belőle készült étrendkiegészítő termékek jótékony hatással bírnak, de nem gyógyszernek minősülő készítmények.