2024. március 28., csütörtök

Játék és tehetségfejlesztés

Még várják az érdeklődő diákok jelentkezését a szabadkai Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskolába
(Lackó Varjú Sára felvétele)

(Lackó Varjú Sára felvétele)

Immár huszonötödik alkalommal nyitotta meg kapuit az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében a Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola Szabadkán, az Ivan Sarić Műszaki Iskolában, mely ingyenes hétvégi foglalkozásokat nyújt matematikából, fizikából, sakkjátékból általános és középiskolás diákok számára.

Az idén mintegy száz általános és középiskolás diákkal foglalkoznak majd a szombaton induló iskolában. A kilencvenperces oktatásokra továbbra is várják az érdeklődő tehetségeket, akik az iskola közösségi oldalán vagy a Pedagógusok Egyesületének irodájában jelentkezhetnek a foglalkozásokra – nyilatkozta a médiának Tóth Gabriella csoportvezető.

– A versenyfeladatokon kívül játszunk, beszélgetünk, viccelődünk, a gyerekek pedig észre sem veszik, milyen komoly munkát végeznek, és mennyire fejlődik a logikus gondolkodásuk. Az élversenyző diákoknak lehetőséget adunk arra, hogy megmérettetéseken vegyenek részt – mondta a csoportvezető.

Egy csoporton belül 10–15 gyermekkel foglalkoznak, ebben az évadban két sakkcsoport, két fizika- és tíz matematikacsoport indul. Nagy Simon a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola negyedikes tanulója tavaly óta jár a matematikai szekció tehetséggondozó óráira.

– Valamennyivel nehezebbek az itteni órák, mert itt pluszfeladatok és becsapós feladatok is vannak. Sokat tanultam itt matematikából, ez a kedvenc tantárgyam. Rengeteg barátot szereztem. Nagyon élvezem a foglalkozásokat – osztotta meg velünk tapasztalatait Nagy Simon.