A téma előzményei négy évre vezethetők vissza, amikor egyik kolléganőnk szólt, hogy keresnek a Budapest Film Produkcióból (BFP), annak apropóján, hogy a palicsi olimpiáról és szervezőjéről készülnek dokumentumfilmet készíteni. Készségesen jelentkeztem az ügy érdekében, s a producer segédjének kérdésére elmondtam, hogy a témáról szóló, A Palicsi Előolimpia című könyvem megtalálható a Széchényi Könyvtárban. Szerzői jog védi a könyvet és a palicsi olimpiával kapcsolatos mai tevékenységet, de megbeszélhetjük a felhasználását, közös megelégedésre. Levélben ismertettem, hogy az 1970-es évek óta egyre intenzívebben, tevőlegesen ápoljuk a Palicsi Előolimpia hagyományait és szervezőjének, Vermes Lajosnak az emlékét, s hogy 1982-ben, majd 2000-ben felújítottuk a Palicsi Olimpiát.
Egy ideig készségesen leveleztem, anyaggal és fotókkal járultam hozzá a BFP pályázatához (akkor még hiányzott a pénz). Megjegyeztem, hogy ha el akarjuk kerülni az esetleges tévhiteket, szívesen segítek, sőt elvárom, hogy az ügy érdekében konzultáljunk, amikor elkészül a szinopszis terve. Hosszú idő múltán a producerhelyettes, miután áttanulmányozta a könyvemet és egyebeket, elment szülési szabadságra. Újabb hosszú idő eltelte után jelentkezett a BFP nevében a Zentáról származó Zámborszki Ákos, hogy ő a rendező, és kezébe vette a folytatást. Találkozott velem Palicson, s azonnal hangfelvételt akart készíteni, amit nem elleneztem, de kikötöttem, hogy szeretnék betekintést nyerni a végtermékbe, s hogy mire használták fel a felvételt, ha már megkerestek a téma egyik legnagyobb szakértőjeként. Megígérte, hogy elküldi a szinopszis velejét, de kijelentette, hogy bedolgozásról nem beszélhetünk, mert kevés a pénz.
Amikor megkaptam a szöveget, negyven sorban 15-16 szarvashibát találtam, erre válaszlevélben rámutattam. Erre jelentkezett Szabó Sándor, az Iránból éppen hazatért producer, s megírta, hogy el sem kellett volna küldeni ezt a szöveget, majd helyrehozzák, miután már két éve keményen tanulmányozták a témát. Abban nem tudtunk megegyezni, hogy ne igyekezzenek azzal szórakoztatni a nézőt, hogy Vermes Lajos túlzásokba esett, néhány példa ugyanis eltörpül az érdemei mellett, amelyeket olyan szerzők is elismernek, akik nem tudtak ellenállni a csábításnak, hogy rugdossák Vermest. Egyébként manapság itt-ott mások is ezzel szórakoznak, holott komolyabb dolguk is akad. A producer mindenkin túltett, amikor felvilágosított, hogy Vermes celeb is volt. Küldött egy új koncepciót, amely jórészt a könyvemre támaszkodik. Kifogásoltam a címet: A magyar Olimpyász, mert az olimpiász szó az ókori görögöknél tartott két olimpiai verseny közti időszakra vonatkozik, a résztvevő versenyző pedig olimpiás v. ritkábban olimpikon, de kötötte az ebet a karóhoz, olyan forrásra hivatkozva, amelyet tőlem szereztek, s amit én másképpen olvastam. Így vagy úgy, ez a cím nem mond semmit, nem fed semmit. Nem olympiász, sem a Palicsi Előolimpia, sem Vermes Lajos díszmagyarban a plakáton.
Amikor elérkezett a nagy nap, hogy Szabadkán a kamera előtt néhány interjút készítsenek, lemondtam a részvételemet Kenéz Szilvia szabadkai producernek, mert az egész folyamat nem bizalomgerjesztő, nem tudhatom, mibe rántanak bele. Erre udvariasan nélkülözték az általuk előzőleg nagyra tartott szakértőt. A többi, jóhiszemű interjúalany persze részt vehetett szíve szerint.
Egyébként azt vallom, örvendetes, hogy többen foglalkoznak a témával, mert minden kísérlet tovább növeli a jelentőségét, de elvárjuk az együttműködést és a befektetett munka iránti tiszteletet. Ilyesmire vannak megfelelő módszerek, etikai szabályok és betyárbecsület, s mindezen túlmenően törvény is. De, ahogy mondani szokás, adja isten, hogy hasznára váljon a hagyományápolásnak, amelynek ezúttal nem kis tétje van: a magyar és az egyetemes testkultúra és olimpiai mozgalom dicső kezdeteinek méltatása. Sajnálatos, hogy ebben a témában nem volt egyetértés és magyar összefogás.
Sajnálatos továbbá, hogy a dokumentumfilm beharangozójában az áll, hogy emléket állít a méltatlanul elfeledett embernek. Ez tudatlanságról vagy elferdítésről árulkodik, hisz Magyarországon, nálunk és Erdélyben is méltóképpen ápolják a Palicsi Előolimpia és Vermes Lajos emlékét. Ez bizonyára eszébe jut Siflis Zoltánnak, a szabadkai bemutató moderátorának, aki két évtizeddel ezelőtt lelkesen filmezett a felújított Palicsi Olimpián?
Sajnálatos az is, hogy a film készítőit nem érdekelte (legalábbis az előkészületek folyamán), hogy nálunk hagyományápolás folyik. Ez megcáfolta volna az állítást a méltatlan feledékenységről. Kár olyan filmet készíteni, amelyiknek ez a mottója, holott Vermes Lajosnak, a korabeli Magyarország első egyetemi testneveléstanárának a szakmunkája és a szakértelme sokkal nagyobb figyelmet érdemel.
Több figyelmet, mint az állítás, miszerint „könnyen előfordulhatott volna, hogy a modern kori olimpiák megrendezésének ötletét nem a francia Coubertin báróhoz, hanem a magyar Vermes Lajoshoz kötik”. Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy Európában már a középkortól kezdve számos kísérlet történt az olimpiai játékok felújítására, s hogy Vermes Lajos, akit egyesek nagyzással vádoltak, sohasem nevezte az általa kezdeményezett vagy szervezett, az ógörög olimpiáktól ihletett palicsi sportjátékokat olimpiának, legfeljebb olyan kijelentést tett, hogy Palics egyre inkább Magyarország Olympiája (az ókori olimpiák helyszínére gondolva). S ha már büszkék vagyunk magyarságunkra, említsük meg, hogy a délvidéki Kemény Ferenc együttműködött Coubertinnel az olimpiai játékok felújításán.
Egyébként meghívót sem küldtek négyévi levelezgetés és véleménycsere után a szeptember 24-ére (a koronavíru- járvány visszatérte idejére) meghirdetett bemutatóra.
Több tiszteletet várunk az anyaországiaktól és az innen elszármazott magyaroktól!
