2024. április 25., csütörtök

Kéz- és lábtörést!

Egy hátborzongató videofelvétel margójára

A középkor óta fennmaradt, primitív babonákra alapozott „jókívánságot” ma is gyakran használjuk, baráti légkörben, félig-meddig tréfa gyanánt. Mi, egyszerű, szürke emberek üzenjük ilyen kiforgatott módon szeretteinknek, hogy sok szerencsét kívánunk nekik, és hogy azt szeretnénk, ha nem történne bajuk. Léteznek viszont olyan, szélsőséges közegek is társadalmunkban, amelyekben a kéz- vagy lábtörés valószínűsége szinte biztosra vehető, az ilyen szférákban e jókívánság értelmezése teljesen eltérő. Ide sorolhatjuk például az extrém sportok, az uzsora vagy – mint az nemrégiben bebizonyosodott – a fogadás, azaz a kocka világában otthonos fenegyerekeket.

A fogadóirodák világa sötét, nyomasztó és megnyomorító, függetlenül attól, hogy tulajként, biztonsági személyzetként, pénztárosként vagy felhasználóként csöppenünk bele. Az internetes vizeket felkavaró, gyomorösszerándító videó sztárja állítólag menedzserként van-volt jelen a kocka ezen típusának fekete vizeiben, a félholtra vert alak pedig talán még barátja is volt, akármit is jelent ez a szó köreikben. Hogy miért bánt el vele ennyire durván? Teljesen mindegy. Adósság, sérelem, vagy éppen azért, mert – mint ahogy azt egyes kommentálók állítják – a két eltört kar nem sokkal korábban a kartörő húgát abálta igen csúnyán, a lényeg az, hogy az eset középpontjába a fogadóiroda és az az által képviselt gondolatmenet áll. A sajtó szerint az incidensben nagy szerepet játszott a törzsi-eredeti vonalon futó értékrend diktátuma is, de szinte biztosra vehető, hogy a fogadóirodai impulzus nélkül az erőszak nem bontakozhatott volna ki ennyire explicit formában. Azok, akik éjjelente kimerészkednek Újvidék utcáira, tudják, miről beszélünk. Azokról az undorítóan kigyúrt, katonabakancsban és taktikai (akármit is jelentsen ez a katonai zsargonból ügyetlenül lemajmolt szakkifejezés) szabású nadrágokban, gyors, szinte már idegbajos lépésben vonagló, önmagukat spetsnaz-nak meg Navy SEAL-nek képzelő, kopaszra nyírt alakokról, akik vadonatúj, a fogadóiroda emblémájával és a SECURITY fölirattal teleragasztott terepjárókkal a közlekedés szinte minden szabályát durván megszegve száguldoznak fogadóirodától fogadóirodáig. Ők a „biztonságiak”, a füvet letaposva a járdán keresztül a helyiség bejáratában parkolnak, mert hát – veszélyesek vagyunk, veszélyes melót űzünk, és ha kell, az életünk árán is megőrizzük azt a casht, amit a nap folyamán kollégáink a szenvedélybetegektől vért izzadva begyűjtöttek…

A fogadóirodák világa egy párhuzamos, a pokollal kokettáló vonala valóságunknak, egy olyan, a betegségből törvényesítve hasznot generáló iparág, amelynek létezése valahol, valamilyen eszement magyarázat szerint mindannyiunknak megfelel. Szükségünk van rá, mert ha nem létezne, társadalmunk kockavágyó szennye másmilyen, talán sokkal nagyobb kárt okozó, ellenőrizhetetlen formában buggyanna felszínre. A fogadóirodák világának manapság valószínűleg olyan szaga-bűze lehet, mint a XIX. század végén az ópiumbarlangoknak, pontosan tudni, hogy kik képezik a célcsoportot, és hogy kik gravitálnak ide. Ezt a feltételezést alátámasztja az is, hogy a mai fogadóirodák bő másfél évtizeddel ezelőtti megjelenése után egy-két évvel a hatalmas kirakatüvegeket már befalazták, lefestették. A körmüket benn rágókat ilyen módon elválasztották a külvilágtól, az irodákat működtetők rájöttek arra, hogy a betérők többsége nem szereti, ha meglátják őket kintről. Szégyellik ottlétüket, ugyanakkor az ablak nélküli biznisz (akárcsak az ópiumbarlangok esetében) az időérzékelésre is „jól” hat: a pénzét (amely leggyakrabban nem becsületesen megkeresett fizetés, ennek bizonyítéka, hogy a fogadóirodákkal egy egészet alkotva működnek váltóirodák, sőt, még „fogaranyat is megveszünk” feliratú nemesfémfelvásárló pontok is) ott hagyók nem veszik észre, hogy kinn besötétedett, vagy hogy éppen megvirradt.

Teljesen mindegy tehát, hogy a fogadóiroda vonzáskörében ki vert meg kit, miért és hogyan. A kocka fordul, a felvételen megjelenő négy-öt kopasz alak mindegyike tudja ezt, valószínű, hogy „pályafutásuk” során mindegyiküknek voltak már, vagy lesznek hasonló kéz- és lábtöréseik. Ennek a hétköznapi felfogásrendünkkel párhuzamos szubkultúrának már csak ez a rendje-módja, a mi dolgunk az, hogy távol tartsuk magunkat és gyermekeinket ettől a világtól!