2024. április 19., péntek

Bőr a bőrön

Megnyílt Marija Erdelji Szőrme című kiállítása a Vajdasági Múzeumban

Hosszabb szünet után új kiállítással várja a látogatókat a Vajdasági Múzeum. Ezúttal egy kortárs fotókiállításra, melynek témája az ember és az állat viszonya. Tijana Stanković Pešterac, a múzeum igazgatónője elmondta, hogy örömteli kezdeményezés, hogy egy olyan kiállítással nyithatnak újra, amely fontos kérdéseket vet fel. Elmondása szerint a fiatal művészeknek fontos, hogy felhívják a figyelmet egy-egy olyan problémára, mint az állatvédelem, vagy az ember és a természet kapcsolata.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

A megnyitón felszólalt továbbá Dragana Milosevity tartományi művelődési titkár, aki kiemelte, hogy az alkotó már régóta dolgozik eseményfotósként, többek között a tartományi kormánynak is. Érdekes megfigyelni a művészfotóit, amelyeken sokkal inkább kibontakoztathatja művészi tehetségét. A Szőrme című kiállítást Radoslav Rane Milenković színész nyitotta meg, aki elmondta, hogy számára Marija Erdelji képei nagyon sokat jelentenek, mert egyfajta nyugtalanságot ébresztenek benne. Ezt annak tulajdonítja, hogy a fotókon a meztelen emberi bőr érintkezik a lenyúzott állati bőrrel, ami egyszerre hat természetesnek, de ugyanakkor megkérdőjelezi az ember és a természet viszonyát.

A kiállítás egy videó performance-szal indult, amelyet normál körülmények között a kiállítási térben élőben tekinthettek volna meg az érdeklődők. Az előadás a kortárstánc és a balett elemeit ötvözte, és az állatok tehetetlenségét jelenítette meg mind egymással, mind az emberrel szemben. A tárlat egészének kialakításában fontos szerepet játszik a fény és árnyék viszonya, legyen az akár a fotón megjelenítve vagy a kiállítói térben, ezzel a művész alkotásainak drámaiságát igyekszik hangsúlyozni. A modellek valamilyen szinten egyfajta ősi állapotot képviselnek, ami a fotókon látható pózokból figyelhető meg, képviseljen akár félelmet (magzatpóz, összegörnyedt test) vagy éppen, felszabadulást a természettel való egységet. A nagyobb fotók mellett kisebb fotók is helyet kaptak, melyeken az állatok maradványai és a feldolgozásukhoz használt tárgyak találhatók.

A kiállítás október végéig tekinthető meg.