2024. március 28., csütörtök

Az anyagok, a textúrák és a technikák művésze

Gubik Korináé a Nagyapáti Kukac Péter-díj

Gubik Korina zentai képzőművész, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanára vehette át idén a Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjat. A járvány miatt leszűkített Topolyai Napok programsorozat keretében az alkotót Penovác Náray Éva és Csernik Attila, a bírálóbizottság két tagja méltatta, az elismerést Szatmári Adrián, Topolya polgármestere nyújtotta át egy csokor virág kíséretében a Művelődési Ház kiállítótermében, a díjazott munkáiból nyílt kiállítás képei előtt.

A díjátadó ünnepség egyben Gubik Korina kiállításának megnyitója is volt (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A díjátadó ünnepség egyben Gubik Korina kiállításának megnyitója is volt (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Csernik Attila, a Nagyapáti-díj egyik alapítója, a zsűri tagja elismeréssel szólt Gubik Korina alkotásairól.

– Korina képein is látszik az az állandó alkotói kétség és gyötrelem, hogy vajon a munkánkkal tudunk-e kapcsolatot teremteni. A képek titka, hogy nem beszélni kell róluk, hanem nézni kell őket, vizuális úton kell megérteni a látványukat, hogy létrejöhessen az a bizonyos kapcsolat – mondta Csernik.

Penovác Náray Éva szerb és magyar nyelven ismertette a képzőművész munkásságát, életútját.

– Gubik Korina 1983-ban született Zentán, 2007-ben diplomázott az újvidéki Művészeti Akadémia képzőművészeti szakán. Egyetemi évei alatt kitüntették mint a festő szak legperspektivikusabb hallgatóját, 2007-ben a 36. Újvidéki Szalon-díját is kiérdemelte, a Forum Képzőművészeti Díjat 2017-ben vehette át. A művésznő 2014 óta tanít a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban. Gubik Korina alkotói munkásságának középpontjában a különböző „nem festészeti” anyagok, a textúrák mentén megfogalmazott vizuális élmény áll, amelyekkel a letisztultság érzetét kelti a vásznon. Nemcsak nézni kell a munkáit, hanem meg is lehet érinteni, hogy érezzük az ujjunkkal a struktúráját. Ezzel a képek interakcióra kérik fel a szemlélőt, ami által szinte magunk is részeseivé válhatunk az alkotói folyamatnak. Csendesen szemlélve rájöhetünk, hogy Gubik Korina alkotásai egységet alkotnak, és érzelmeket váltanak ki. A művésznő olyan személyes, de akár közkézen is forgó témákkal foglalkozik, amelyek bárkiben új megfogalmazást nyerhetnek, látva őket a vásznon – mondta egyebek mellett Penovác Náray Éva, aki felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy a díjazott majdhogynem a Nagyapáti Kukac Péter-díj első átadásának a 10. évfordulóján született, 1983 őszén.

– Ezt a képzőművészeti díjat a topolyai képviselő-testület és a Képes Ifjúság alapította Csernik Attila és Ács József kezdeményezésére. Ennek akkor a csodájára jártak, hiszen korábban olyanra nem volt példa, hogy egy képviselő-testület és egy ifjúsági lap közösen kezdeményezzen ilyen elismerést. A művészetnek kedvező évek voltak ezek, hiszen Topolya statútumába is belekerült, hogy az újonnan épülő középületeket képzőművészeti alkotásokkal kell nemesíteni. Ezért látható egyebek mellett a postán, a könyvtár falán mozaik, de sajnos több más helyről már eltűnt. A díj rangját mutatja az is, hogy eddig Vajdaság valóban elismert képzőművészei vehették át – tudhattuk meg.

Gubik Korina elmondta, hogy az alkotásaival ugyan szeret tabukat döntögetni, de a munkafolyamat során általában nem tudatosan áll a vászon elé, inkább rábízza a szemlélőre a végeredmény értékelését.

– Amikor megkérdezik tőlem, hogy mi volt a szándékom alkotás közben, vagy mit szerettem volna elmesélni, milyen ötletet átadni a munkámmal, mindig azt szoktam mondani, hogy semmilyen ötletem, szándékom nincs. Ráhagyom a közönségre az értékelést, aki majd kiolvassa a képből azt, amit szeretne. Nekem az a fontos, hogy valakit megérintenek a képeim – fogalmazott a művésznő, és meghatottan mondott köszönetet a díjért, a méltatásokért, a katalógusért a zsűrinek.