2024. április 16., kedd

Kerékpárral a környezetért

Az autómentes világnap alkalmából Temerin Község Idegenforgalmi Szervezete az idén is szervez kerékpáros kirándulást. A 12 kilométeres útvonal az Újvidéki utca járeki szakaszától a Jegricska Természetvédelmi Parkig tart. Az akciót vasárnap tartják, az egybegyűlt kerékpárosok 9 órakor indulnak Járek központjából. Ezzel az akcióval Temerin község is csatlakozik az európai mobilitás hetéhez és a közlekedés alternatív megoldásainak népszerűsítéséhez. Azt szeretnék elérni, hogy a polgárok a gépjárműveiket minél kevesebb alkalommal használják, és hogy ezáltal javuljanak a közlekedési feltételek a gyalogosok, valamint a kerékpárosok számára is. A program szerint a túrázók fél tízkor érnek Temerin központjába, ahol csatlakozni lehet a csapathoz, majd innen folytatják az utat a Jegricska partján található Antero tanyáig, ahol kellemes pihenő várja a részvevőket.

A szervezők felhívják a polgárok figyelmét arra, hogy a kerékpárokat kifogástalanul működő fékekkel kell felszerelni, valamint arra, hogy vizet és mellényt is hozzanak magukkal. Emellett fontos még a védőmaszk viselése és a távolság betartása is.