2024. március 29., péntek

A fogászati ellátás átalakulása a járvány idején

A COVID–19 világjárvány villámcsapásként jelent meg és terjedt el rövid idő leforgása alatt, veszélyeztetve az egész világ lakosságát. Mivel új vírusról, új betegségről van szó, ezért az orvostudomány is csak időközben ismerte fel a veszélyét. Ugyanez vonatkozik a fogorvos társadalomra is.

Amikor az első fogorvos megbetegedett, akkor döbbentünk rá, hogy ez a vírus nem olyan, mint az influenzavírus, hanem sokkal veszélyesebb, alattomosabb. Ezért történt meg az, hogy a szükségállapot bevezetése után jött rá sok fogorvos, hogy ez az új betegség mennyire veszélyezteti őt magát, a dolgozóit és a rendelőjét is, és ezért ajánlotta a fogorvosi kamara a fogorvosi rendelők ideiglenes bezárását. Csupán néhány magánfogorvosi rendelő és meghatározott állami fogászati rendelők maradtak nyitva és fogadták csupán az olyan sürgős eseteket, amik veszélyeztették a páciens egészségét a COVID–19-járvány csúcsidején.

Új szabályok betartása

A fogorvosi kamara rövidesen kiadott egy új szabályzatot, amihez a fogászoknak továbbra is tartaniuk kell magukat. Ennek értelmében a pácienst csak telefonos egyeztetés után szabad előre berendelni, és azonnal ki kell kérdezni: van-e és volt-e gyanús körülmény, jel, ami utalna arra, hogy elkaphatta a COVID–19 betegséget. Ha nincs gyanús körülmény, akkor a rendelő elfogadja a pácienst, aki egyeztetett időpontban érkezik a rendelőbe, és előtte otthon tisztálkodott. Jó, ha a haját összefogja, és nem hord ékszert. A páciens viseljen kesztyűt és szájmaszkot, a rendelő bejáratában fertőtlenítik a kezét és a lábbelijét, dezobarierrel és kontaktmentes lázmérővel megmérik a lázát, szappannal és vízzel kezet mos, legalább egy percig. A páciens egyedül vagy csak egy kísérővel érkezhet, és tartani kell a távolságot más páciensekkel, illetve kerülni a találkozást. Ezért fontos az időpont-egyeztetés. Ha többen érkeznek a pácienssel, a többieknek kint kell várakozniuk. Állatok bevitele a rendelőbe tilos.

A rendelői kezelés előtt a páciens kitölti a fogászati és COVID–19-anamnézist és kezelési beleegyezést, aláírja olyan írószerrel, amit fertőtlenítenek minden használat előtt. A szájat ki kell öblíteni 1,5%-os H2O2-oldattal vagy 0,5%-os povidon jodiddal (ha nem allergiás rá az illető). Utána kezdődik a fogászati kezelés. Kerülni és minimanizálni kell az aeroszol keletkezését, és jó elszivót kell használni, valamint izolálni a fogat. A kezelés befejeztével a páciensnek újra fel kell tennie a szájmaszkot és kesztyűt húznia, a készpénzfizetés kesztyűben történjék, de lehet kártyával is fizetni. A kezelést követően, néhány nap múlva a fogorvos telefonon érdeklődik a páciens egészsége felől, nehogy COVID–19-betegség jelei mutatkozzanak nála. A fogászati kontroll is elsősorban telefonon keresztül folyik, és akkor is minden adatot, gyanús körülményt figyelembe kell venni. Ha szükséges, ellenőrzi, és csak utána rendeli be a fogorvos a pácienst.

A rendelő alapos fertőtlenítése

Ha COVID–19-gyanús a páciensre külön előírás, követelmény érvényes. A rendelőnek meg kell felelnie ennek, vagy ha nem, akkor COVID-ambulanciába kell küldeni a beteget. Ezek a követelmények: a fogorvos speciális védőruhája, ami teljesen fedi a testet és a fejét, dupla kesztyűnek, speciális sebészi szájmaszknak, védőszemüvegnek, sapkának, lábbelinek, védőhuzatnak és arcpajzsnak (vizirnek) a használata. Ezt a védőöltözéket megfelelő módon ajánlott felvenni, előtte fertőtleníteni a kezet, és használat után is megfelelő módon levenni, majd szemétbe dobni.

Nagyon fontos a fogorvosi rendelő teljes, gyakori fertőtlenítése és szellőztetése, s ennek minden beteglátogatás előtt és után, valamint a munkaidő leteltével is alaposnak kell lennie, hogy ezáltal minimálisra csökkenjen a fertőzés veszélye. A fertőtelenítőszereknek hatékonynak kell lenniük. Fontos kísérni és jegyezni a fertőtlenítéseket, és ezért két kezelés között szüneteket kell tartani, ennyi idő alatt kell kiszellőztetni és aeroszollal fertőtleníteni a rendelőt, így kevesebb pácienst fogadhat a fogorvos.

Léteznek különböző kéz- és felületfertőtlenítő szerek, amelyek hatékonyak, megemlíteném közülük az alkoholos fertőtlenítőket és a nátrium-hipokloritot. Nemrég olvastam arról, hogy milyen fontosak a jó szájfertőtlenítők is a COVID–19-betegség terjedésének megakadályozásában, mivel az orr- és szájüregben telepszenek meg először a vírusok. A termek fertőtlenítésére újabban kezdik használni az UV-lámpákat, amik már régóta használatosak a kórházak sebészeti és intenzív osztályain. Kiválóan fertőtlenítenek, fontos, hogy használatukkor ne legyen senki a rendelőben, mert károsan hatnak az egészségre.

 Összegzésként

A COVID–19 betegség megjelenése súlyos hatást fejtett ki az emberiség egészségére, és sokan haltak bele a betegségbe világszerte. Emellett óriási negatív gazdasági veszteséget is okozott, ami jövedelemkiesést és pótkiadásokat gerjesztett. De a kihívásoknak és az új szabályoknak eleget kell tennünk, hogy ezáltal megvédjük magunkat és a környezetünket is a járvány újboli fellángolásától vagy más járványok megjelenésétől. Ez azt jelenti, hogy az új előirásoknak meg kell felelni, meg kell szokni, és akkor nem is lesz nehéz betartani őket. Mert egy régi és jól ismert mondás szerint jobb megelőzni, mint gyógyítani.