2024. április 20., szombat

Ötvenezer hazatérő hetente

Mégis kötelező lesz minden hazatérőnek bejelentkeznie az egészségügyi ellenőrző rendszerbe – Ma 18 órakor lép életbe az intézkedés

Továbbra is stabilnak számít, igaz, valamelyeset romlott az elmúlt napokban a szerbiai járványkép – állapították meg a járványügyi szakértők tegnap.

Ma 18 órától kötelezően jelentkezniük kell az egészségügyi elektronikus nyilvántartásba azoknak, akik a járványügyi szempontból kockázatosnak számító országból térnek haza. Horvátországot is e rizikófaktoros országok között tartják számon. Fentebb egy friss felvétel a makarskai strandról (Ótos András felvétele)

Ma 18 órától kötelezően jelentkezniük kell az egészségügyi elektronikus nyilvántartásba azoknak, akik a járványügyi szempontból kockázatosnak számító országból térnek haza. Horvátországot is e rizikófaktoros országok között tartják számon. Fentebb egy friss felvétel a makarskai strandról (Ótos András felvétele)

Aggodalomra egyelőre nincs ok, tartanak azonban azoktól a hazatérőktől, akik a szerbiai járványhelyzetnél veszélyesebb helyzetben lévő országok területéről utaznak vissza, ilyen országnak számít sajnos jelenleg minden régióbeli állam. Ma 18 órakor életbe lép az egészségügyi válságtörzs azon döntése is, amely értelmében a külföldről hazautazókat fokozott ellenőrzés alatt tarják tíz napig.

A témával kapcsolatban nyilatkozva tegnap dr. Predrag Kon járványtani szakorvos, az országos válságtörzs tagja megerősítette a Szerbiai RTV-nek, hogy mindazon szerbiai állampolgárnak, akik koronavírus tekintetében kockázatosnak számító külföldi országból térnek haza pénteken 18 órától kötelezően jelentkezniük kell az egészségügyi elektronikus rendszerbe, azaz maguknak kell bevinniük személyes adataikat az elektronikus egészségügyi nyilvántartásba. Azoknak viszont, akik a betegségre jellemző tüneteket észlelnek magukon, a COVID-rendelőkben kell jelentkezniük. A számítások szerint az országba hetente mintegy 50 ezer ember érkezése várható, ami kibírhatatlan terhelést jelentene azoknak a szerveknek, amelyek ellenőrzik a házi karantén betartását, ezért döntött a válságtörzs inkább a figyelemmel kísérés mellett, s nem vezetett be sem karantént, sem egyéb szigorítást.

Kon közölte, nincs az a felügyelőség, amelyik ennyi érkező esetében ellenőrizni tudná, hogy eleget tesznek-e az emberek az utasításoknak. Azt is megerősítette, hogy a jelentkezés kötelező lesz az elektronikus rendszerbe, annak ellenére, hogy az előző napokban azt lehetett hallani: nem kötelező érvényű döntést hozott válságtörzs. Mint mondta, most olyan helyzetben van a válságtörzs, hogy lépésről lépésre kénytelen meghatározni az intézkedéseket, így senkit sem kell meglepnie annak, ha változnak időközben az utasítások.

A BEJELENTKEZÉSSEL ELEGET TESZÜNK AZ ELVÁRÁSNAK

A válságtörzs lépésről lépésre kénytelen meghatározni az intézkedéseket, így senkinek sem kell meglepődnie, ha a járványügyi megszorítások menet közben változnak (Fotó: Beta)

Az elektronikus bejelentkezés kapcsán Kon közölte, hogy meglevő módszerről van szó, az e-zdravlje portált eddig is használhattuk saját egészségi állapotunk felmérésére. Meglehetősen egyszerű a használata, hiszen személyes adataink mellett csak a határátkelőhely nevét és a beutazás időpontját kell feltüntetni mindenkinek. A rendszerben tíz napig maradnak a polgárok, ha nincs semmilyen fertőzésre utaló szimptómájuk, tíz nap után magunknak kell kijelentkeznünk onnan – ismertette az elvárásokat az új eljárás kapcsán a járványügyi szakértő.

Mint mondta, adataink megadásával voltaképpen bejelentkezünk a rendszerbe, s ezzel eleget is tettünk polgári kötelezettségünknek, ha azonban felszökik a testhőmérsékletünk, elveszítjük az íz- és szaglóképességünket, légzési nehézségeink akadnak, akkor jelentkezni kell a COVID-rendelőben is, ahol elvégzik a megszokott vizsgálatokat.

LECSAP A TÖRVÉNY SZIGORA

Az epidemiológus a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában arra is kitért, hogy azok, akik elmulasztják a bejelentkezést a rendszerbe és másokat megfertőznek, büntethetők, mert veszélybe sodorták polgártársaikat. A törvény szigorát nem kerülheti el senki, aki felelőtlenül viselkedik embertársaival szemben – fűzte hozzá a reggeli műsorban vendégeskedve adott nyilatkozatában Kon. Elmondta, hogy a köztársasági egészségügyi válságtörzs értékelése szerint a járvány ilyen ellenőrzése járható utat jelent, sőt, sokkal egyszerűbb, mint a házi karanténban levők felügyelete, netán hirtelen 50 ezer PCR-tesztnek az elvégzése az itthon tartózkodó polgárok tesztjei mellett. A hazatérők, valamint az iskolák, az ünnepségek miatt a járványkockázat mindig fokozódhat, de Kon szerint a szakemberek mégsem számítanak a közeljövőben a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedésére.

NE ZÁRJÁK BE AZ ISKOLÁKAT!

Nem számít aggasztónak az iskolákban megfertőződött tanulók száma – jelentette ki tegnap Marjan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője. Véleményének adott hangot, hogy jelenleg kedvezőnek számít a szerbiai járványkép, s ezt az időszakot ki kell használni arra, hogy a tanulók továbbra is iskolába járjanak, ne online platformokon történjen az oktatás.

– Az a véleményem, hogy a jelen pillanatban nincs arra ok, hogy bezárjanak az iskolák, ezzel éppen ellentétben, ki kell használni a mostani kedvező helyzetet és folytatni kell a tanítást. A tanulók számára nemcsak az oktatás szempont, hanem az is, hogy eljárjanak a tanításra, találkozzanak osztálytársaikkal, barátaikkal – állapította meg Ivanuša.

Arra emlékeztetett, hogy az Egészségügyi Világszervezetnek, de az UNICEF-nek is az az ajánlása, hogy a gyerekek járjanak iskolába, ahol csak lehetővé teszi azt a járványhelyzet.

HÁROM GÓCPONT

A szerbiai járványképpel kapcsolatban adott nyilatkozatában tegnap dr. Verica Jovanović, a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója elmondta, Belgrád, Kragujevac, Zaječar területén megfigyelhető a fertőzések számának enyhe növekedése, ezért ezekben a városokban most fokozott megelőzési intézkedéseket foganatosítanak. Maga sem tartotta aggasztónak az iskolai fertőzések számát. Kevesebb páciens szorul jelenleg mesterséges lélegeztetésre, ami jó hír, de az embereknek szerinte tudniuk kell, hogy minden eset végződhet súlyosabb klinikai képpel is, így továbbra is fontos a megelőzés és a COVID-rendelők felkeresése szimptómák kialakulása esetében.

82 új fertőzött

Csütörtök délutánig, 24 óra leforgása alatt, Szerbia területén 6877 koronavírustesztet végeztek el. A covid19.rs honlap 15 órakor közzétett adataiból az derül ki, hogy az egy nappal korábbiakhoz képest csökkent az új fertőzöttek száma, 82 polgárról bizonyosodott be a fertőzés jelenléte. A szóban forgó időszakban két személy hunyt el, ezzel 738-ra emelkedett a járvány szerbiai áldozatainak száma.

Az összes eddigi fertőzés száma 32.695, a halálozási arány 2,26 százalékos; 21-en vannak lélegeztetőgépen. A kórházban kezeltek száma 320. Az országban eddig összesen 1.056.256 koronavírustesztet végeztek el.