2024. március 28., csütörtök

Senki sem szabhatja meg a Duna medrét!

Tiltakozás a Horgász-szigeten és környékén tervezett építkezések ellen –A SZHP szerint az építkezés mindenki számára fejlődést jelent

A címben szereplő elnevezéssel több száz elégedetlenkedő polgár tiltakozó megmozdulást tartott kedden a hajógyárral szemben lévő területen.

A békés tüntetők Újvidék a vízen? Figyelj, haver, nem lehet! feliratú táblákkal tiltakoztak. A tribünön résztvevők között volt és felszólalt Dragoljub Bakić építész, Darko Reba, az Újvidéki Egyetem professzora, Bojana Bodroža, a Bölcsészettudományi Kardocense és Boris Popov professzor. Felszólaltak azok is, akik a Védjük meg az Öreg hegy folyóit! elnevezésű szervezetben aktivisták, valamint Borislav Novaković, városunk valamikori polgármestere is. A gyűlésre annak kapcsán került sor, hogy a városi vezetés tervbe vette a Sodrós és a Duna bal part menti szakaszának az átfogó átalakítását. A felszólalók a természet megvédésére hívták fel a figyelmet, melynek fontosságáról Olivera Radovanović, a Vajdaság zöld vonalai elnevezésű egyesület aktivistája szólt. – Nézzetek szét magatok körül! Nézzük meg ezt a zöld területet! Láthatják a vizet, a Dunát, a horgászokat, az embereket. Ebben a vízben összetett élővilág található. Léteznek ezen a területen gyógynövények is, amelyek a májusi esővel nyílnak ki – emlékeztetett a természetvédő.

Novaković volt polgármester számos fennálló problémára mutatott rá. Mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy Szerbia a Budapesten székelő Duna menti bizottság tagja és ennek megfelelően senki sem változtathatja meg a folyó medrének nyomvonalát, azaz nem helyezheti ki a töltést 500 méterrel, ezzel ugyanis a nemzetközi jogszabályok ellen vétenénk.

– Azt tervezik, hogy építkezési területet szabadítanak fel, és hogy a Duna partján építsenek lakásokat, amelyek összehasonlíthatatlanul drágábbak lesznek a város többi részében kínált lakásokhoz viszonyítva – adott hangot véleményének Novaković.

A Szerb Haladó Párt helyi szervezete közleményben reagált az elhangzott vádakra, ebben kifejtik, hogy számos pontatlanság és téves információn alapuló kijelentés hangzott el a gyűlésen. Fogalmazványukból egyebek mellett kiderül az, hogy a szigeten lévő erdőt a jelenlegi 24-ről 38,62 hektárra növelik, amely a terv által érintett terület 61 százalékát teszi ki. A terv további részletei egy mindenki számára elérhető sportközpont, valamint egy sétány és kerékpárút kiépítését is leírják. A szigeten terveznek egy hotelt is felépíteni, amelyet kongresszus teremmel egészítenének ki, valamint emellett még egy nyílt és zárt sportlétesítmény is helyet kapna itt. A haladók emlékeztetnek arra, hogy a terv megvalósulása esetén Újvidék csatlakozhatna a legkorszerűbb folyóparti városok mezőnyébe.