2024. április 20., szombat
NŐI LABDARÚGÁS

„Még mi sem tudjuk, mire vagyunk képesek”

Rövid interjú Sóti Rékával, a TSC Magyarkanizsa csapatkapitányával

A női Szuperligában a hétvégén nem rendeznek mérkőzéseket, a szerb válogatott ugyanis pénteken Szabadkán az egyik legjobb európai csapat, a francia nemzeti tizenegy ellen játszik Eb-selejtezőt. Az őszi szezon féltávjánál Sóti Rékát, az eddig remekül teljesítő magyarkanizsai TSC csapatkapitányát kértük fel egy rövid értékelésre.

Hat forduló után a harmadik helyen álltok, ugyanannyi pontot gyűjtve, mint a második helyezett Crvena zvezda. Hogyan értékelnéd a csapatod eddigi teljesítményét?

Szerintem az egész szerb női labdarúgó-társadalom számára meglepetést okoztunk, hiszen egy újonc csapattól nem pont ez lenne az elvárható produkció. A bajnokság kezdete előtt úgy gondoltam, hogy a középmezőny teljesíthető feladat a számunkra, de ahogy jöttek sorban a mérkőzések, rájöttem, rájöttünk, hogy bizony itt többet is elérhetünk. Talán egy picit alábecsültük magunkat, és jelen pillanatban még mi sem tudjuk, hogy valójában mire is vagyunk képesek.

Három idényt töltöttetek el az első osztályban. A Szuperliga mennyiben más?

A Szuperliga minden szempontból egy komolyabb szint. Az élvonalban sokkal több a tapasztalt, sok nagy csatát megélt játékos, összeszokott, céltudatos csapatokkal kell felvennünk a versenyt. A mezőnyben sok válogatott labdarúgó játszik, egyes kluboknál pedig jó idegenlégiósok is szerepelnek. Nekünk is fel kell vennünk a Szuperliga ritmusát, ami azért nem megy egyik napról a másikra, de úgy érzem, hogy jó úton haladunk.

Mit vársz a folytatástól, az őszi idény végén milyen helyezéssel lennél elégedett?

A bajnokság kezdetekor még nem hittem volna, hogy ilyen jó meccseket fogunk játszani a Szuperligában. A Crvena zvezda elleni idegenbeli találkozó, amelyet 0:3-ról fordítottunk meg, örök emlék marad mindannyiunk számára, hiszen a szerb fociban nincs annál nagyobb dolog, mint a legnépszerűbb klubot Belgrádban legyőzni. Nagyon bízom a sikeres folytatásban, remélem, hogy az őszi szezon végén az első négy között végzünk majd.

Eddig 99 bajnoki mérkőzésen szerepeltél a magyarkanizsai klub színeiben, így hamarosan te is belépsz a „százasok” klubjába. Milyen érzésekkel várod a századik bajnokit?

A bűvös századik bajnoki meccset már nagyon várom, biztos nagyon emlékezetes lesz, és azt a kilencven percet soha nem fogom elfelejteni. Büszkeséggel tölt el, hogy immár tíz éve a csapat játékosa vagyok.