2024. április 19., péntek
NBA

Jokićék és a történelem

Bármennyire is benne volt a pakliban a hatodik meccs után, hogy a Denver kiejti az előzetesen vaskos favoritnak tartott Los Angeles Clippers csapatát az NBA nyugati elődöntőjében, mégis hatalmas meglepetésnek számít, hogy ez meg is történt. A Nuggets sikerének jókora többletsúlyt ad, hogy vert helyzetből, 3:1-es Clippers-vezetésről álltak fel a szériában, az pedig egyenesen történelmi produkció, amit az előző fordulóval együttesen nézve műveltek Mike Malone tanítványai: az elitligában korábban egyetlen csapat sem tudott egyazon rájátszás alatt két alkalommal is 1:3-as hátrányról megfordítani párharcot, márpedig az előző körben a Utahot ugyanilyen pozícióból gyűrték le Nikola Jokićék.

Jokić uralta a palánk alatti területet (Fotó: Beta/AP)

Jokić uralta a palánk alatti területet (Fotó: Beta/AP)

A sorsdöntő hetedik mérkőzésen Kawhi Leonardék kezdtek jobban, akik a második negyed alatt többször vezettek komolyabb előnnyel is (50:38, 54:43), de a Nuggets a nagyszünetre gyakorlatilag lenullázta hátrányát (56:54). A második félidő aztán kísértetiesen hasonlított az előző két meccsére, a Clippers támadásban megállt, a Denver pedig a nagy dobónapot kifogó Jamal Murray vezetésével fokozatosan kialakította a magabiztos győztes különbséget. Murray 6/13-as triplamutatóval és összesen 40 ponttal zárt, Jokićnak már a harmadik negyedben megvolt karrierje ötödik playoff-tripladuplája, a szemet gyönyörködtető asszisztokat kiosztó zombori végül 16-22-13-as mutatóval zárt, ráadásul védekezésben 3 blokkolást és 2 labdaszerzést is bemutatott. Jokić egyébként a 22 lepattanójával is illusztris társaságba került, hiszen Tim Duncan és Kevin Garnett után mindössze a harmadik NBA-játékos lett, aki 20 lepattanós tripla duplát könyvelt el egy rájátszásmeccsen.

A főcsoportdöntőben a LeBron James fémjelezte Lakers vár a Denverre, az első találkozót péntekről szombatra virradó éjjel játsszák a felek.

Keleten már a főcsoportdöntőt kezdte meg a Boston és a Miami. A Celtics a meccs túlnyomó részében vezetett – az utolsó negyed elején 14 ponttal (85:71) –, de a Heat szívós küzdelemmel egálra mentett a hajrában, majd a hosszabbításban a maga javára fordította az állást.

NBA, főcsoport-elődöntő, nyugat: LA Clippers–Denver 89:104 (a sorozatot a Denver nyerte meg 4:3-ra). Főcsoportdöntő, kelet: Boston–Miami 106:106, h. u. 114:117 (0:1).